Politikai karrierre vágyik a TF-et végzett olimpiai bajnok kajakos
2023. március 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Egyetemünk korábbi hallgatója, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó Kammerer Zoltán is harcba száll a polgármesteri székért Gödön.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) sportszervező és szakedző szakán végzett háromszoros olimpiai bajnok (Sydney, 2000, K-2 500 és K-4 1000 méter; Athén, 2004, K-4 1000 méter) kajakos – aki tavaly decemberben jelentette be, hogy befejezi profi pályafutását –, is elindul független képviselőjelöltként a májusi időközi önkormányzati választáson a Pest vármegyei Göd városában.

Kammerer Zoltán kötődése a városhoz megkérdőjelezhetetlen, hiszen Gödön, a GSE színeiben kezdett el kajakozni, 2004-ben a város díszpolgárává avatták. 2017-től a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében ő volt a Dunakanyar régió képviselője, és ebbéli tisztségében 2020-ban újabb négy évre szavaztak neki bizalmat.

„Le kell zárni a kudarcos múltat, változásra van szükség. Lendületbe kell hozni Gödöt. Eddig azért küzdöttem, hogy Magyarországnak dicsőséget szerezzek, most azért fogok dolgozni, hogy Göd is győztes város legyen. Irány a dobogó teteje! Hajrá, Göd!” – írta nemrég Facebook-bejegyzésében.

Fotó: Földi Imre

Polgármesternek jelöltette magát a TF en végzett Kammerer Zoltán

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!