A Nemzetközi Judo Szövetésg (IJF) elnöke és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) rektora által 2019-ben aláírt egyetértési nyilatkozattal összhangban 2022. július 7-én a nemzetközi dzsúdó élet több fontos szereplője is a TF-re látogatott.
A delegáció tagja volt a Georgiai Judo Szövetség alelnöke, David Kevkhishvili; a Georgiai Judo Szövetség orvosa, dr. Lasha Aladoshvili; Envic Galea, az IJF Academy elnöke; dr. Kozsla Tibor, az IJF Academy oktatási igazgatója és dr. Hidas Péter, az Európai Judo Szövetség és az IJF Orvosi Bizottságának tagja.
A küldöttség megismerkedett a TF által üzemeltetett laboratóriumrendszerrel és az egyetemen dolgozó szakemberekkel, mivel terveik szerint a jövőben hasonló analitikai komplexum épülne Georgiában. A delegációt a Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának munkatársa, D’Ess Sabina Alexandra fogadta.
Az előre egyeztetett program értelmében a látogatás a Sportélettani Kutató Központban kezdődött, ahol az érdeklődőket dr. Szelid Zsolt és dr. Ambrus Míra tájékoztatta a szervezeti egységben folyó tudományos kutatásokról, valamint a laboratóriumban megtalálható különböző diagnosztikai eszközrendszerekről és azok működéséről.
Ezt követően a küldöttség tagjai a Rektori Hivatalban dr. Sterbenz Tamás rektorral és dr. Kádár Judit nemzetközi igazgatóval folytattak tárgyalást a szervezetek együttműködési lehetőségeiről. Az egyeztetésen a Technológia- és Tudástranszfer Központ képviseletében, Világi Kristóf projektmenedzser is reszt vett. A megbeszélés után a delegáció egy, a sportolói menü alapján összeállított ebéden vett részt, melynek során Prof. dr. Martos Éva részletes tájékoztatást nyújtott a sportolók étkezésének fontosságáról. Végül a program a professzorasszony vezetésével a Sport-táplákozástudományi Központ meglátogatásával zárult, ahol a laboratóriumban folyó szakmai munka ismertetésén túl szóba kerültek a georgiai cselgáncsozók táplálkozási szokásai, valamint az annak megváltoztatásara irányuló törekvések.
Összegezve elmondható, hogy a delegáció látogatása sikeres volt. A találkozó az IJF Akadémia és a TF közös pilotprojektjének első állomása volt, melynek célja intézményünk kiterjedt sporttudományi tapasztalatainak bemutatása a cselgáncsozók teljesítménynövelése terén. A Georgiai Judo Szövetségre, mint első fejlesztendő sportszervezetre azért esett a választás, mert ez a sportági szakszövetség volt az egyik első szervezet, amely országos alapon indította el az IJF Academy programját figyelemre méltó nemzetközi eredményeket elérve.
A partnerek remélik, hogy a pilotprojekt sikeres végrehajtása esetén a jövőben az IJF minden tagszövetségére kiterjeszthetik a lehetőséget.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001