Elkezdődött az Educatio, bemutatkozott a TF-stand
2022. január 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Csütörtökön a Hungexpón kezdetét vette a 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás, amelyen bemutatkozott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rendkívül színvonalas, központi helyen található standja is.

Már kora délelőtt számos érdeklődő diák állt meg egyetemünk standjánál, hogy felvilágosítást kérjen intézményünk program- és kurzuskínálatáról, sokan pedig egyszerűen csak ki akarták próbálni az egyensúly- és reakcióidő-mérést, a két ergométeres evezőpadot, az elektronikus szúrópárnát vagy éppen a memóriajátékot.

Elkezdődött az Educatio, bemutatkozott a TF-stand

Mint ismert, idén egyetemünk hallgatói, oktatói és munkatársai a korábbinál ötször nagyobb területen várják az érdeklődőket. Már a kezdetektől fogva óriási volt az érdeklődés a standunkon kiállító Sport for Fun csapata iránt is, amely – mindamellett, hogy a férfi kézilabda Európa-bajnokságon is jelen lesz – a kiállítás ideje alatt izgalmas programokkal várja a fiatalokat.

Elkezdődött az Educatio, bemutatkozott a TF-stand

A TF január 14-én, pénteken kora délután mutatkozik be a nagyszínpadon, ahol először Sterbenz Tamás rektor mond köszöntőbeszédet, majd a TFSE cheerleader-csapata tart bemutatót. A programot a HÖK tagjai zárják, akik alaposan megmozgatják a közönséget.

Elkezdődött az Educatio, bemutatkozott a TF-stand

Az idei háromnapos seregszemlén várhatóan 200 kiállító – közöttük 35 hazai felsőoktatási intézmény – és több mint 53 ezer látogató vesz részt. Egyetemünk szeretettel vár minden érdeklődőt a TF-standon!

A rendezvény időpontja: 2022. január 13–15., 9.00–17.00

Elkezdődött az Educatio, bemutatkozott a TF-stand

Vendégek a Testnevelési Egyetem standjánál

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!