Dr. Németh László ismét a Testnevelési Egyetemen
2021. szeptember 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Interjút adott a hunbasket.hu internetes oldalnak Dr. Németh László, a korábbi remek kosárlabdázó, aki a Testnevelési Egyetem (akkoriban még Testnevelési Főiskola) elvégzését követően a Csepel Autóban, majd a Csepelben játszott, s visszavonulását követően hét évig volt utóbbi csapat edzője.

Dr. Németh László ismét a Testnevelési Egyetemen

Az 1984-es Los Angeles-i olimpia után az Egyesült Államokban maradt, és Kuvaittól Izlandon át az Arab Emírségekig jó néhány helyen dolgozott. 1994-ben Angliában telepedett le, ahol tíz évig volt a férfi kosárlabda-válogatott kapitánya. 2004-től két évet töltött Szaúd-Arábiában, majd az elmúlt másfél évtizedben angliai egyetemeken kosárlabdát oktatott, sőt teniszezők lábmunkájával is intenzíven foglalkozott. A neves szakemberrel hamarosan találkozhatnak a TE-n, amely ismét meghívta vendégelőadónak, hogy segítse a kosaras szakemberek képzését.

„A TE tanára, Ökrös Csaba évekkel ezelőtt járt tanulmányúton Chichesterben, a helyi egyetemen, ahol többek között a kézilabdázás angliai népszerűsítésén fáradozott. A kapcsolattartás során egy évvel korábban Dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem akkori rektorhelyettese hívott, lépjek be a TE előadói közé. A COVID miatt interneten hangzottak el az előadásaim, amelyek fő témájaként az ellenfél megfigyeléséről és feltérképezéséről kellett beszélnem. Arra is kíváncsiak voltak, miként kell a támadási koncepciókat részgyakorlatokkal felépíteni. Már abban a korban vagyok, hogy egy ilyen lehetőségnek, mint amilyet a TE-től kaptam, duplán örülnöm kell, hiszen hivatalos ösztökélésre fel kell elevenítenem az ismereteimet, egyidejűleg a szellemi kapacitásomat frissen tarthatom. Ezért természetesnek tűnt, hogy igent mondjak a Testnevelési Egyetem újabb meghívására. TF-es tanulmányaim idejéből már alig vannak olyan előadók, akik még ma is aktívak, így különösen örömteli, hogy például Dr. Gombocz Jánossal vagy Dr. Pavlik Gáborral felújíthatom egykori kapcsolatomat” – fogalmazott az interjúban Németh László.

Kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan szeptember közepén lesz pontosan meghatározva a 2021–2022-es tanévben a Testnevelési Egyetemen elvégzendő feladata, egyúttal örömét fejezte ki, hogy a hónap végén végre személyesen is találkozhat az interneten keresztül megismert hallgatóival.

forrás: hunbasket.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!