Akárcsak tavaly, az idén is Velencén rendezte meg gólyatáborát a Testnevelési Egyetem, a TE Vízisport és Rekreációs Központjában. Az augusztus 16. és 19. között lebonyolított esemény jól sikerült, még a kedvezőtlen időjárás sem szegte a résztvevők kedvét, sőt!
„Maximálisan kihasználtuk a hely és a környezet adottságait – mondta megkeresésünkre Oravecz Anna, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke, aki Szaplonczay Makrinától vette át a fontos pozíciót. – Tizenhatodikán az egyetem Athén termében találkozott a népes csapat, a gólyák így bekukkanthattak az intézménybe, majd a csapatok elosztását követően együtt vonatoztunk Velencére.”
Ami a létszámot illeti, a gólyák kilencvenen voltak, plusz 20-25-en a szervezők, vagyis több mint száz fiatal töltötte el tartalmasan ezt a néhány augusztusi napot.
„A görög mitológia volt a tábor fő motívuma, a programok jelentős részét ennek szellemében alakítottuk ki – folytatta a HÖK-elnök. – A csapatépítés mellett természetesen a játékra és a versenyekre is nagy hangsúlyt fektettünk, voltak egyebek mellett sorversenyek, s bár a rosszra forduló időjárás sajnos nem tette lehetővé a vizes sportok programba illesztését, a futballozás, a röplabdázás, a klasszikus pentatlon vagy éppen a frizbizés nem maradhatott el. Nagy élmény volt a gólyatábor, a fiatalok mondták is a hazainduláskor, hogy ürességet éreznek így, hogy véget ért, mert életük legszebb napjait töltötték itt.”
Ennél jobb visszajelzése márpedig nincs az elvégzett munkának, amely már a nyár elején elkezdődött, és jószerével egész nyáron tartott.
Oravecz Anna
„De minden pillanatáért megérte – hangsúlyozta Oravecz Anna. – Miután júniusban befejeződött az oktatás a TE-n, máris nekiláttunk a gólyatábor megszervezésének, kezdve a szállásfoglalástól, a papírmunkán át egészen az egyenpóló elkészíttetéséig. Ragyogó csapattal dolgoztunk, illetve dolgozom együtt, ilyen jó közegben tényleg repül az idő. Elődömmel, Makrinával nagyon jó viszonyt ápolok, felkészített a rám váró feladatokra, én pedig élvezettel csinálom, szeretem a kihívásokat, azt is mondhatom, egy álmom valósult meg a HÖK-elnöki poszt betöltésével.”
Oravecz Anna harmadéves osztatlan tanár szakos hallgató a Testnevelési Egyetemen, testnevelő és gyógytestnevelő tanári pályára készül, valamint szeretne megszerezni jó néhány edzői papírt. De ahogyan ő fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Ez még a jövő zenéje.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.