Gratulálunk!
2017. március 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) március 25-én Emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját. Az eseményen számos elismerés került átadásra.

Gratulálunk! (MEFS 110)

A legrangosabb kitüntetést Dr. Pavlik Gábor professor emeritus kapta, aki 1973 óta dolgozik a Testnevelési Egyetemen. Komoly elismerésben részesült Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, Földesiné Prof. Dr. Szabó Gyöngyi professor emerita, egyetemünk oktatója, az egyetemi világbajnokságon bronzérmet szerző B33-as női kosárlabda-csapat játékosai és az edző, Boros Zoltán.    

A Gödöllői Királyi Kastélyban díszes külsőségek közepette emlékeztek arra az 1907-ben történt eseményre, amikor a Főiskolai Sport Szövetség megalakult.

Az Emlékülésen köszöntőt mondott Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke és Dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára. Az államtitkár asszony köszöntője után elismerések átadására került sor, amelyen a Testnevelési Egyetem több tagja: vezetője, oktatók és hallgatók is komoly elismerésben részesültek.

Dr. Frenkl Sylvia a hagyományoknak megfelelően Prof. Dr. Kiss Ádám elnök úrral együtt adta át a MEFS legrangosabb elismerését, a Frenkl Róbert Magyar Egyetemi Sportért Díjat Prof. Dr. Pavlik Gábor professor emeritusnak a sok évtizedes egyetemi sportban végzett munkájának elismeréseképpen. Pavlik professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora életében mindvégig központi szerepet játszott a sport, ezen belül nagy hangsúllyal az egyetemi sport. Ifjú korában versenyszerűen úszott és vízilabdázott, de szakmai életútja is a sporthoz kötődik. 1973 óta dolgozik a Testnevelési Egyetemen, 2012-től professor emeritus, de ma is aktívan dolgozik. Évtizedek óta folyamatosan végzi a TFSE hallgatóinak orvosi ellátását, hosszú évekig a TFSE női és férfi kézilabda és kosárlabda csapatainak orvosa volt.

A MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért díjat egy adott szakterületen éveken át kiemelkedő teljesítményt nyújtott sportvezetők kapták, köztük a Testnevelési Egyetem rektora Prof. dr. h.c. Mocsai Lajos, minden idők legsikeresebb magyar kézilabdaedzője, aki a MEFS-el együttműködve kinevezése óta részt vesz az egyetemi sport megújításában, országos szinten és kiemelten a Testnevelési Egyetemen. Kezdeményezte továbbá a sportszakmában kiemelkedően eredményes, magas képzettségű edzők oktatói státuszának elismertetését és az Universiade-válogatottak felállításának előkészítését.

Emellett Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke adta át  Földesiné Prof. Dr. Szabó Gyöngyi professor emerita részére a hazai és nemzetközi egyetemi sport fejlesztéséért és támogatásáért végzett öt évtizednyi munkásságának elismeréséért a MEFS Örökös Tag Aranyjelvény színarany kitűzőjét.

Kosárlabdázó hallgatóink is elismerésben részesültek az ünnepi eseményen, a 2016-os év Egyetemi Sportolója Díjat a B33-as egyetemi világbajnokságon bronzérmet szerzett csapat is elnyerte: Karlóczai Julianna (TE), Miháczi Diána (BME), Mányoki Judit Eszter (TE) és Varga Barbara Nikolett. Felkészítő edzőjük az egykori kiváló válogatott irányító, a Testnevelési Egyetem oktatója, Boros Zoltán volt.   

Az Emlékülés után a MEFS megtartotta idei Ünnepi Közgyűlését, melyen a delegáltak egyhangúan elfogadták a 2016. évi szakmai beszámolót és pénzügyi jelentést, valamint a 2017. évi költségvetést és szakmai programot. A megemlékezés végén a jogutód intézmények képviselői - Prof. Dr. Józsa János rektor (BME), Prof. Dr. Mezey Barna rektor (ELTE), Prof. Dr. Faragó Sándor rektor (SoE), Prof. Dr. Szabó Gábor rektor (SZTE), Dr. András István rektor (DUE), Dr. Soós Anna rektorhelyettes (Babes – Bolyai Tudományegyetem), Prof. Dr. Kékesi Tamás rektorhelyettes (ME), Prof. Dr. Jávor András általános rektorhelyettes (DE), a DEAC elnöke, Juhász Tibor dékánhelyettes (EKE), Dr. Gyömörei Tamás sportközpont vezető, egyetemi docens (SZE), Bretz Gyula MAFC elnök, Prof. Dr. Karácsony András BEAC elnök, Dr. Fábián Attila SMAFC elnök, aláírásukkal látták el a MEFS 110. évfordulója emlékére készített díszes alapító okirat másolatát, melyet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kézjegyével hitelesített, mint ahogy anno gróf Apponyi Albert tette azt 1908. június 14-én.

Minden díjazottnak gratulálunk!

forrás: mozduljra.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!