A tizedik helyen zárta a tizenegy csapatos magyar élvonalbeli röplabda-bajnokságot a TFSE női együttese. Az előző idényben – ugyanannyi pontot szerezve, mint 2016–2017-ben – kilencedikként végeztek Németh Lajos vezetőedző tanítványai, és bizony ezúttal is kilencedikek lettek volna, ha a végelszámolásnál a szerzett pontok száma rangsorol. Csakhogy nem az rangsorolt, hanem a győzelmeké, abból pedig a nagy rivális Budaörs aratott többet...
„Furcsa egy szabály volt, de szerencsére tényleg csak volt, mert a következő idénytől visszatérünk a pontszám szerinti rangsoroláshoz – mondta az egyetemünk női csapatát irányító Németh Lajos. – Mindenesetre a küldetést teljesítettük, hiszen ezúttal is az élvonalban maradás volt a célunk.”
Más nem is nagyon lehet, hiszen a TFSE nem tud versenyezni a piaccal.
„A tabellán egy hellyel előttünk záró Budaörs költségvetése háromszorosa a miénknek, a bajnokságot fölényesen megnyerő Békéscsabáé pedig negyvenszer annyi. Negyvenszer! – hangsúlyozta Németh Lajos. – Noha a labdarúgó NB I-ben az idén a Budapest Honvéd, vagyis nem a legtehetősebb együttes lett az aranyérmes, a csapatsportágakban különösen szembetűnő, egyszersmind megfigyelhető tendencia, hogy a legnagyobb büdzsével dolgozó egyesületek kerülnek a trónra.”
A tapasztalt szakember elmondta: a női röplabda-bajnokság csapatai tele vannak légióssal, hiszen legnagyobb értékeink külföldre igazolva keresik kenyerüket.
„Kedvező változás viszont a röplabdázás női vonalán, hogy az elmúlt néhány évben megnőtt a sportág iránt érdeklődő vagy azt választó fiatalok száma, úgyhogy nagyobb lesz a merítési lehetőség. Jelentős mértékben segítheti az előrelépést az is, hogy sportágunk bekerült a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások, a TAO rendszerébe” – tette hozzá Németh Lajos.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001