Tanév után, tanév előtt
2017. július 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Egyetemünkön már javában zajlik a felkészülés a következő, a 2017-2018-as tanévre, de még az előző emlékei is élénken élnek. Legalábbis prof. dr. Hamar Pál oktatási rektorhelyettesben biztosan – vele beszélgettünk.

Az ön számára melyek voltak az előző tanév legfontosabb tapasztalatai?

Minthogy oktatási rektorhelyettes, valamint a Tanárképző Intézet igazgatója vagyok, elsősorban oktatási szemüvegen keresztül tekintek vissza az elmúlt időszakra – válaszolta Hamar Pál. – Az előző tanév esszenciája számomra egyértelműen a tanárképző intézetben kialakult pozitív változások, illetve előrelépések összessége. De fontosnak tartom például azt is, hogy bekerült az Osztatlan tanárképzés tantervébe A bűnmegelőzés helye és szerepe a sportfoglalkozásokon című tantárgy, amely a hallgatók körében is népszerű volt. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke levélben fejezte ki köszönetét a Pedagógia és Módszertani Tanszék munkatársainak. Hadd említsem még meg a gyakorló iskolánkat is! Örömmel mondhatom, hogy a 2015-ös országos kompetenciamérés eredményei alapján a 277 budapesti általános iskola közül a 9-10. helyen végzett a Diana utcai intézmény, amelynek népszerűségéről sokat elárul, hogy az idén jelentős volt a túljelentkezés, az általános iskolába kétszeres, a gimnáziumba pedig hétszeres.

Nyakunkon a következő tanév – jelen állás szerint milyen lehetőségekkel kecsegtet?

Lehetőségünk nyílik arra, hogy a már meglévő angol mellett német nyelvet is oktassunk, ezt nagyon fontosnak tartom. Emellett a Távoktatás és E-learning Csoport koordinálásával beindul a blended learning oktatási forma, illetve a nyártól újabb hat sportággal bővül a sportedző, sportoktató képzés, a tollaslabdával, a műugrással, a férfi, illetve női tornával, a kempóval, valamint a floorballal.

Sportos szóhasználattal élve: tanárként hányadik alapozása az idei?

Várjon csak, gyorsan utánaszámolok… Igen, ez már a harminckettedik. De az első nagypapaként, a jövő héten várható ugyanis első unokám megszületése.

Hamar Pál

Hogyan kell elképzelni az ön felkészülését egy-egy új tanévre? Mentálisan például mennyire kell edzeni rá?

A tanári pálya tulajdonképpen olyan, mint a sporttevékenység, szinte nem is tudjuk hosszú időre kivonni magunkat belőle. Meg aztán, ha abban a rövidke időben, amelyet szünetnek nevezünk, teljesen leáll az ember, rettenetesen nehéz visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Tapasztalatból tudom, egy edző nyaranta két-három edzést is tart naponta, az imént elmondottakból pedig körvonalazódhat, mivel is telik valójában egy egyetemi tanár nyara.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!