A kiváló tanár, nagy Fradi-drukker Dr. Kis Jenőre emlékeztünk
2017. december 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

December 21-én lesz dr. Kis Jenő halálának tizedik évfordulója, a Testnevelési Egyetem legendás alakja az idén lenne hetvenöt esztendős. Egyetemünk pénteken az ő tiszteletére rendezett emlékkonferenciát a Hepp Ferenc teremben. Az egykori rektor-, majdan dékánhelyettes ismertségét, illetve elismertségét tökéletesen jelzi, hogy számos „külsős” megemlékező érkezett a konferenciára.

 
Az emlékkonferencián beszédet mondott dr. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora, aki jelentős hatású emberként, tanáraként és barátként emlékezett a 10 esztendővel ezelőtt tragikus hirtelenséggel távozó Dr. Kis Jenőre. A TE rektora kiemelte, hogy dr. Kis Jenő "Mindig egy új látásmódot tudott hozni a beszélgetésekbe. Egy egészen más nézőpontból közelített a problémákhoz, témákhoz, ami nagy erény."
 
A konferencia elején szintén felszólalt az eseményt kezdeményező dr. Makszin Imre tanár úr, aki kifejezte azzal kapcsolatos reményét, hogy ez a konferencia egy tradíció kezdete lesz. Meghatottan és fontos tulajdonságokat említve beszélt Kis Jenőről korábbi jó barátja, munkatársa, Dubecz József tanár úr is. Az eseményt dr. Hamar Pál moderálta, aki az összejövetel elején a családtagoknak adott át virágot, illetve fogott kezet a megjelentekkel. A rektorhelyettes kedves és tisztelt kollégaként, valamint kiváló tanárként emlékezett a Tanár úrra. 
 
A kiváló tanár, nagy Fradi drukker Dr. Kis Jenőre emlékeztünk

„Zseniális tanár volt, előadásai, beszélgetései alkalmával nem ő ereszkedett le a hallgatókhoz, hanem az ő szintjére emelte fel őket, mindenkit partnerként kezelt. Először a tanáromat, később a kollégámat tisztelhettem személyében, rengeteget tanultam tőle – mondta megkeresésünkre prof. dr. Hamar Pál oktatási rektorhelyettes, a Tanárképző Intézet igazgatója. – Jenő bácsiról – merthogy mindenki így szólította – sokan azt feltételezték, hogy testnevelő tanár, pedig nem az volt, hanem bölcsész. Egyúttal az antik és a reneszánsz kultúra ismerője, ógörög nyelven is beszélt. Két szenvedélye volt, az egyik az iskolánk, a másik pedig a sport, legfőképpen a kézilabdázás. Óriási Ferencváros-szurkolóként állítólag zöld-fehér alsónadrágot hordott. Kiemelkedő munkát végzett a TF-en, amelyet úgy formált, alakított, hogy közben alkalmazkodott intézményünk tradícióihoz.”

Hamar Pál hozzátette: Jenő bácsi számos jellegzetes szófordulatot használt, miközben irányt mutatott a testnevelőknek (is). Egyik, mindörökké aktuális megállapítása így szól: a testnevelőknek meg kell tudniuk fogalmazni önmagukat a nevelés – és a társadalmi gyakorlat – egésze számára. Ehhez a testnevelésnek össztársadalmi „sikeressége” okából van szüksége.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!