Delegáció a Prishtinai Egyetemről
2013. december 13.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

December 9-én egy kétfős delegáció érkezett Karunknak a Prishtinai Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karáról. Prof. Dr. Sadik Krasniqi, a Kar dékánja, valamint asszisztense, Ibrahim Gani látogatásának célja intézményük nemzetközi kapcsolatainak szélesítése volt.

Delegáció érkezett hozzánk a Prishtinai Egyetemről

A két vendég 9-én délelőtt Dr. Berkes István tudományos dékánhelyettesünknél vett részt ismerkedő látogatáson, majd budapesti városnézés szerepelt a programban a Nemzetközi Igazgatóság koordinálásában. Ezt követően a delegáció munkaebéden vett részt szintén Berkes professzor úrral.

10-én a két intézmény későbbi együttműködéséről tárgyaltak a vendégek Prof. Dr. Radák Zsolt dékán úrral, majd Dr. Kozsla Tibor nemzetközi igazgatóval. Ezt követően a vendégek megtekintették a TF létesítményeit, majd egy munkaebéd következett, ezúttal Dr. Kozsla Tiborral. A délután folyamán a két dékán egy szándéknyilatkozatot írt alá a jövőbeli tudományos együttműködésre vonatkozóan.

A tárgyalások alatt nagy segítség volt Shpend Bllaca, a Koszovói Köztársaság budapesti nagykövetségén dolgozó, magyarul is kitűnően beszélő nagyköveti titkár úr tolmácsolása.

szöveg: Bardocz-Bencsik Mariann | fotók: Bardocz-Bencsik Mariann, Dr. Kozsla Tibor

[nggallery id=212]

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!