Dudar György 1982-ben került a TF-re, a TFSE Labdarúgó Szakosztályában lett edző. 1983 májusa óta dolgozik a TF-en. A Kutató Intézet Műszerfejlesztési Osztályán kezdett Dr. Bretz Károly vezetése alatt, akire nagy szeretettel gondol. Hálás a sorsnak, hogy a mai napig találkozhat vele nap mint nap. A Kutató Intézet felszámolása után létesítményvezetőként dolgozott 2010-ig. Labdarúgó szakedzői tanulmányait a TF levelező tagozatán végezte (1984-1988). Szabadidejében 27 éven keresztül edzősködött.
Elsősorban utánpótlás edzőnek vallja magát, holott hosszú éveket töltött felnőtt együttesek kispadján is. Ebből két évet – Budapesti Honvéd, Újpest – az NB I-ben. "Nagyon tanulságos két év volt!" Szinte az összes budapesti nagy csapatnál dolgozott (BVSC, FTC, Honvéd, Vasas és Újpest) majd egy évet a Thadamon Klubnál Kuvaitban. Több magyar bajnoki címe van, amire mégis a legbüszkébb, hogy a kezei alól korosztályos, illetve felnőtt válogatott labdarúgók sora került ki.
Nehéz döntést követően 27 év után akasztotta szögre edzői cipőjét. Erre az időszakra esik műszaki vezetői kinevezése a TF-en.
Nem kis feladatot vállalt ezzel, hiszen minden nap újabb és újabb műszaki problémával találja magát szemben. Nehéz egyben tartani egy öregedő épületegyüttest, nagy a terhelés, a hét öt napján reggeltől-estig folyik a tanítás és az edzések. A hétvégén emellett még versenyek, bajnokságok zajlanak, illetve bérlik létesítményeinket. Ez a folyamatos működés óhatatlanul amortizációhoz vezet. Az elmúlt 14 évben nem kaptunk fejlesztési támogatást az anyaintézményünktől. Forráshiány miatt nem hogy fejleszteni, de fenntartani is alig tudtuk a TF-et.
"A nyárra tervezett felújítási munkák is elmaradtak, nem nehéz kitalálni, forráshiány miatt.
Most hogy ismét önállóak lettünk, a kormány döntött a támogatásunkról, és a szerződéseket aláírták, hozzákezdhetünk a legfontosabb javításokhoz. Nagy szükségünk van rá, hiszen sorjáznak az elodázhatatlan tennivalóink.
A teljesség igénye nélkül: a kosárlabda- és a tornacsarnok lapos tetejének felújítása, a Főépület és a Kollégium nyeregtetejének javítása, a kollégiumi szobák beázás okozta kárainak a felszámolása, a Főépület nyílászáróinak megmentése, a melegvíz-ellátó rendszerek teljes felújítása, a térvilágítás javítása, a fűtési anomáliák folyamatos megszüntetése, az oktatástechnológiai eszköztár és informatika rendszerek fejlesztése, az uszodatér és gépház felújítási feladatai.
A két lapos tető felújítási munkáit már megrendeltük. Most, hogy a források rendelkezésre állnak, még az idén hozzáfogunk és befejezhetjük a többi kiemelt feladatot is. Ezek egy része kellemetlenséggel jár, amiért már most kérjük a dolgozók és hallgatók megértését, de nem maradt más választásunk, mint tanév közben orvosolni a problémákat. Ezek közül kiemelkedik a melegvíz-ellátó rendszer felújítása.
A jelenlegi eszközeinket 1964-ben telepítették. A 8 db bojler cseréje a tanítási időszak alatt rendkívül komoly műszaki és logisztikai feladat.
Hasonló gondokkal küzdünk a fűtés területén is; minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a lehető legkevesebb fennakadással oldjuk meg még az idén ezeket a problémákat.
Hogy a jövőben milyen fejlesztések lesznek, nyilván a fenntartó szándékán múlik. Vannak olyan információink, miszerint egy új helyszínen folytatódik szeretett egyetemünk élete, ami modern, jól felszerelt intézménnyel kecsegtet. Ez egyrészt örvendetes lenne. Ugyanakkor fájna a szívem., mert ez egy csodálatos hely, varázsa van. Egyedi. Hiányozna a tradíció, a szellemiség. Itt minden téglának története van. A nagy elődök, akik közül sokan már nem lehetnek velünk, de szellemiségükkel irányt mutattak, emberségükkel, szakmai tudásukkal reményt adtak, az itt végzettek mindennapi erőfeszítései, örömei, fiatalságuk feledhetetlen varázsa átitatta ezeket a falakat.
Én itt otthonra leltem. Úgy gondolom, méltán volt a magyar sportszakember képzés fellegvára.
Amíg a végső helyszínről döntés nincs, addig itt kell működőképessé és otthonossá tennünk ezt a helyet. Ezen dolgozunk."
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2026
- 2026 szeptember (6 cikk)
- 2026 augusztus (30 cikk)
- 2026 július (28 cikk)
- 2026 június (57 cikk)
- 2026 május (67 cikk)
- 2026 április (65 cikk)
- 2026 március (77 cikk)
- 2026 február (45 cikk)
- 2026 január (37 cikk)
-
2025
- 2025 december (51 cikk)
- 2025 november (60 cikk)
- 2025 október (75 cikk)
- 2025 szeptember (60 cikk)
- 2025 augusztus (44 cikk)
- 2025 július (50 cikk)
- 2025 június (54 cikk)
- 2025 május (63 cikk)
- 2025 április (62 cikk)
- 2025 március (72 cikk)
- 2025 február (49 cikk)
- 2025 január (43 cikk)
-
2024
- 2024 december (41 cikk)
- 2024 november (71 cikk)
- 2024 október (80 cikk)
- 2024 szeptember (65 cikk)
- 2024 augusztus (51 cikk)
- 2024 július (52 cikk)
- 2024 június (68 cikk)
- 2024 május (65 cikk)
- 2024 április (61 cikk)
- 2024 március (66 cikk)
- 2024 február (51 cikk)
- 2024 január (34 cikk)
-
2023
- 2023 december (46 cikk)
- 2023 november (60 cikk)
- 2023 október (62 cikk)
- 2023 szeptember (68 cikk)
- 2023 augusztus (55 cikk)
- 2023 július (61 cikk)
- 2023 június (50 cikk)
- 2023 május (74 cikk)
- 2023 április (64 cikk)
- 2023 március (60 cikk)
- 2023 február (59 cikk)
- 2023 január (48 cikk)
-
2022
- 2022 december (36 cikk)
- 2022 november (56 cikk)
- 2022 október (46 cikk)
- 2022 szeptember (48 cikk)
- 2022 augusztus (36 cikk)
- 2022 július (48 cikk)
- 2022 június (45 cikk)
- 2022 május (54 cikk)
- 2022 április (41 cikk)
- 2022 március (40 cikk)
- 2022 február (37 cikk)
- 2022 január (42 cikk)
-
2021
- 2021 december (20 cikk)
- 2021 november (40 cikk)
- 2021 október (37 cikk)
- 2021 szeptember (39 cikk)
- 2021 augusztus (40 cikk)
- 2021 július (22 cikk)
- 2021 június (29 cikk)
- 2021 május (26 cikk)
- 2021 április (32 cikk)
- 2021 március (33 cikk)
- 2021 február (37 cikk)
- 2021 január (23 cikk)
-
2020
- 2020 december (28 cikk)
- 2020 november (37 cikk)
- 2020 október (38 cikk)
- 2020 szeptember (33 cikk)
- 2020 augusztus (45 cikk)
- 2020 július (27 cikk)
- 2020 június (34 cikk)
- 2020 május (27 cikk)
- 2020 április (33 cikk)
- 2020 március (37 cikk)
- 2020 február (33 cikk)
- 2020 január (31 cikk)
-
2019
- 2019 december (18 cikk)
- 2019 november (42 cikk)
- 2019 október (42 cikk)
- 2019 szeptember (47 cikk)
- 2019 augusztus (23 cikk)
- 2019 július (26 cikk)
- 2019 június (26 cikk)
- 2019 május (44 cikk)
- 2019 április (38 cikk)
- 2019 március (35 cikk)
- 2019 február (28 cikk)
- 2019 január (41 cikk)
-
2018
- 2018 december (24 cikk)
- 2018 november (41 cikk)
- 2018 október (34 cikk)
- 2018 szeptember (33 cikk)
- 2018 augusztus (34 cikk)
- 2018 július (24 cikk)
- 2018 június (33 cikk)
- 2018 május (33 cikk)
- 2018 április (31 cikk)
- 2018 március (37 cikk)
- 2018 február (33 cikk)
- 2018 január (25 cikk)
-
2017
- 2017 december (29 cikk)
- 2017 november (48 cikk)
- 2017 október (41 cikk)
- 2017 szeptember (41 cikk)
- 2017 augusztus (43 cikk)
- 2017 július (19 cikk)
- 2017 június (41 cikk)
- 2017 május (44 cikk)
- 2017 április (40 cikk)
- 2017 március (46 cikk)
- 2017 február (34 cikk)
- 2017 január (40 cikk)
-
2016
- 2016 december (16 cikk)
- 2016 november (33 cikk)
- 2016 október (39 cikk)
- 2016 szeptember (14 cikk)
- 2016 augusztus (11 cikk)
- 2016 július (15 cikk)
- 2016 június (26 cikk)
- 2016 május (24 cikk)
- 2016 április (25 cikk)
- 2016 március (15 cikk)
- 2016 február (15 cikk)
- 2016 január (17 cikk)
-
2015
- 2015 december (15 cikk)
- 2015 november (19 cikk)
- 2015 október (25 cikk)
- 2015 szeptember (13 cikk)
- 2015 augusztus (8 cikk)
- 2015 július (5 cikk)
- 2015 június (22 cikk)
- 2015 május (25 cikk)
- 2015 április (19 cikk)
- 2015 március (26 cikk)
- 2015 február (16 cikk)
- 2015 január (19 cikk)
-
2014
- 2014 december (25 cikk)
- 2014 november (33 cikk)
- 2014 október (30 cikk)
- 2014 szeptember (32 cikk)
- 2014 augusztus (5 cikk)
- 2014 július (5 cikk)
- 2014 június (12 cikk)
- 2014 május (22 cikk)
- 2014 április (14 cikk)
- 2014 március (19 cikk)
- 2014 február (14 cikk)
- 2014 január (15 cikk)
-
2013
- 2013 december (20 cikk)
- 2013 november (17 cikk)
- 2013 október (34 cikk)
- 2013 szeptember (20 cikk)
- 2013 augusztus (10 cikk)
- 2013 július (5 cikk)
- 2013 június (18 cikk)
- 2013 május (19 cikk)
- 2013 április (15 cikk)
- 2013 március (17 cikk)
- 2013 február (6 cikk)
- 2013 január (6 cikk)
-
2012
- 2012 december (7 cikk)
- 2012 november (13 cikk)
- 2012 október (18 cikk)
- 2012 szeptember (10 cikk)
- 2012 augusztus (5 cikk)
- 2012 július (4 cikk)
- 2012 június (19 cikk)
- 2012 május (20 cikk)
- 2012 április (12 cikk)
- 2012 március (14 cikk)
- 2012 február (14 cikk)
- 2012 január (15 cikk)
-
2011
- 2011 december (17 cikk)
- 2011 november (25 cikk)
- 2011 október (22 cikk)
- 2011 szeptember (17 cikk)
- 2011 augusztus (9 cikk)
- 2011 július (9 cikk)
- 2011 június (16 cikk)
- 2011 május (16 cikk)
- 2011 április (17 cikk)
- 2011 március (17 cikk)
- 2011 február (14 cikk)
- 2011 január (6 cikk)
-
2010
- 2010 december (9 cikk)
- 2010 november (24 cikk)
- 2010 október (19 cikk)
- 2010 szeptember (15 cikk)
- 2010 augusztus (9 cikk)
- 2010 július (13 cikk)
- 2010 június (5 cikk)
- 2010 május (10 cikk)
- 2010 április (20 cikk)
- 2010 március (21 cikk)
- 2010 február (19 cikk)
- 2010 január (10 cikk)
-
2009
- 2009 december (14 cikk)
- 2009 november (26 cikk)
- 2009 október (17 cikk)
- 2009 szeptember (29 cikk)
- 2009 augusztus (2 cikk)
- 2009 július (1 cikk)
- 2009 június (1 cikk)
- 2009 május (5 cikk)
- 2009 április (2 cikk)
- 2009 március (1 cikk)
- 2009 január (1 cikk)
-
2008
- 2008 december (2 cikk)
- 2008 november (2 cikk)
- 2008 október (3 cikk)
- 2008 március (2 cikk)
- 2008 február (1 cikk)
- 2008 január (1 cikk)
-
2007
- 2007 december (1 cikk)
- 2007 november (1 cikk)
- 2007 október (3 cikk)
- 2007 augusztus (1 cikk)
- 2007 június (1 cikk)
- 2007 május (1 cikk)
- 2007 március (2 cikk)
- 2007 február (1 cikk)
-
2006
- 2006 december (1 cikk)
- 2006 október (3 cikk)
- 2006 április (1 cikk)
- 2006 március (1 cikk)
-
2005
- 2005 október (2 cikk)
- 2005 június (1 cikk)
- 2005 május (2 cikk)
- 2005 április (1 cikk)
- 2005 március (2 cikk)
-
2004
- 2004 október (3 cikk)
- 2004 április (2 cikk)
- 2004 március (1 cikk)
- 2004 február (1 cikk)
-
2003
- 2003 október (3 cikk)
- 2003 június (1 cikk)
- 2003 április (1 cikk)
- 2003 március (1 cikk)
- 2003 január (1 cikk)
-
2002
- 2002 december (1 cikk)
- 2002 február (1 cikk)
-
2001
- 2001 december (2 cikk)
- 2001 november (1 cikk)
- 2001 október (5 cikk)
- 2001 június (1 cikk)