Atlétikai évzáró
2018. november 23.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

November 21-én tartotta hagyományos évzáró rendezvényét a TFSE atlétika szakosztálya. A kollégium kistermében megrendezett ünnepségen a szakosztály vezetőinek éves beszámolója és értékelése hangzott el, kiemelve a lehetőségekhez képes jó szereplést az országos csapatbajnokságon és a korosztályos magyar bajnokságokon.

Elhangzott, hogy a következő időszakban nehéz körülmények között tudnak majd edzeni, ami jelentős logisztikát igényel. A Csörsz pálya felújítása a tavasszal elkezdődik, így atlétáink a Pasaréti úti és a margitszigeti atlétika pályán készülnek a versenyszezonra. A téli időszakban változatlanul – a három éve leégett atlétikacsarnok hiányában – a BOK atlétikai csarnokban van lehetőség edzeni.

Atlétikai évzáró

Nagy reményekkel és bizakodással várhatjuk a Csörsz utcai új atlétikapálya és a fedett pályás atlétikai csarnok elkészültét, ahol optimális körülmények között lehet edzeni, egyszersmind mindent megtenni a még jobb eredmények elérése érdekében. Az évzárón elhangzott továbbá, hogy a szakágak közül a dobó kicsit egy helyben jár, de ők is nagyon várják már az új létesítményeket, hogy lendületbe jöhessenek. A legsikeresebb versenyzők jutalmazásban részesültek. Közülük ki kell emelni Együd Mátét, Barcsay Csanádod, Ekler Lucát, Balogh Orsolyát, hiszen ők voltak legeredményesebb altétáink a 2018-as sezonban. A szakosztály vezérkara a meghívott atlétákat vendégül látta egy finom vacsorára és mindenki emlékül kapott egy TFSE-logóval ellátott hátizsákot.

Ezúton is gratulálunk az eredményekhez, és bízunk benne, hogy a következő szezonban mindenki megjavítja egyéni legjobbját!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!