Csípős hideg fogadta a megemlékezésre érkezőket október 7-én, hétfőn, a D-épület előtt álló kettős kopjafánál. A kopjafa körül már ott sorakoztak (mint immár több mint 20 éve ezen a napon mindig) a kis fakeresztek.
Citeraszóval indult a megemlékezés, amelyen – szokás szerint – az első évfolyamos hallgatók voltak a „főszereplők”. Volt, aki zenével, volt, aki verssel járult hozzá az eseményhez. Ő közülük kerültek ki azon hallgatók is, akik a vértanúk neveinek és utolsó- mondatainak elhangzása után odamentek a keresztekhez, hogy felkötözzék rájuk a nemzeti színű, majd a gyászszalagot, és meggyújtsanak egy-egy mécsest.
A vértanúk kivégzésének történetét idén egy balladisztikus jellegű népköltés eléneklésével ismerhették meg a megjelentek. Sterbenz Tamás és Hamar Pál rektorhelyettesek helyezték el a TF közösségének koszorúját a kopjafán, Bognár Gábor tanár úr kíséretében, akinek nagy érdemei voltak a kopjafa felállításában. A Szózat eléneklésével ért véget a megemlékezés hivatalos része, majd a résztvevők mécsesek gyújtásával rótták le tiszteletüket a tizenhárom Aradon kivégzett hős tábornok és ugyanaznap Budapesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök emléke előtt.
A szereplők: Less Dávid, Teleki Blanka, Venczel Bálint és az I. évfolyamos hallgatók.
szöveg: Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, képek: Fazekas Mónika
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001