A Testnevelési Egyetemen november 21-22-én rendezték meg a 49. Mozgásbiológiai Konferenciát. Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor úr megnyitó beszéde után Prof. Dr. Hamar Pál köszöntötte a jelenlévők sorában Dr. Nemessuri Mihály özvegyét, Nemessuri Editet, aki minden évben lelkes és aktív résztvevője a konferenciának.
Az idén a két napon nyolc szekcióban 32 előadás hangzott el. Az előadók többek között a prevenció, rehabilitáció, a sportjátékok módszertani innovációi, a sport szervezeti kérdései, a neveléstudomány elméleti és módszertani kérdései, valamint a sportpszichológia tudományköréből hallhattak színvonalas előadásokat.
Az előadók között nemcsak neves professzorokat üdvözölhettünk, hanem a tudóspályára készülő ifjabb generáció is bemutatkozott. Ez a konferencia kiváló lehetőséget ad arra, hogy a gazdag, tudományos életúttal büszkélkedő professzorok, kutatók mellett fiatal, a pályájuk elején lévő kutatók, PhD-hallgatók is gyakorlatot szerezzenek a tudományos előadásokon szereplésben.
A konferencia megrendezéséhez a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Edzők Társasága és a Testnevelési Egyetem nyújtott jelentős támogatást.
Prof. Dr. Hamar Pál zárszavában felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy 2020-ban a fél évszázados jubileumi konferenciára kerül sor, amelyre a szervezők már most elkezdik az ünnepi programhoz méltó felkészülést.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001