Rekreáció oktatás és sportolási lehetőségek járvány idején
2020. október 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetem Rekreáció Tanszéke az oktatásban igyekszik rugalmasan alkalmazkodni az állandóan változó járványhelyzethez, és azt javasolja, hogy a megváltozott körülmények ellenére is építsük be a rendszeres fizikai aktivitást hétköznapjainkba.   

Nemcsak B, hanem C tervvel is készült a Dr. Lacza Gyöngyvér vezette Rekreáció Tanszék arra az esetre, ha tovább romlana a járványhelyzet. A tanszék életét – mint minden másikét a Testnevelési Egyetemen – befolyásolta ugyan a pandémia, ám alkalmazkodtak az állandóan változó körülményekhez.

„Bár megtartottuk és továbbra is megtartjuk táborainkat és választható túráinkat, azonban a járványhelyzethez igazodva ezek helyszíne és programja több esetben is átalakításra került. Lehetőség szerint az ’ottalvós’ táborozás helyett ’bejárós’ túrákat tartottunk és tartunk, illetve fájó szívvel, de kivettük a programokból a potenciálisan több érintkezéssel járó közös főzést és közösség építő játékokat. Számunkra nagyon fontos, hogy a jövő testnevelő tanárai és szabadidősport szakemberei megéljék az igazi táborozás élményét ezért egy-egy alkalommal idén is szervezünk több napos ’sátrazós’ és turistaházban alvós programokat. Ebben az esetben azonban törekszünk arra, hogy lehetőség szerint minden hallgató saját külön sátorban és külön szobában aludjon. Amíg jó az idő, az elméleti előadásaink is a természetben folynak, rossz időben pedig az aulát használjuk, ahol – szájmaszkban ülve – meg tudjuk tartani a másfél méteres távolságot egymástól.”

Mozgással a koronavírus ellen – interjú Dr. Lacza Gyöngyvérrel

A hazai felsőoktatásban 30. évét ünneplő rekreáció szak konferenciáján tart előadást, Dr. Lacza Gyöngyvér 2019 novemberében (Fotó: ELTE PPK)  

Oktatási gyakorlatunkra járványtól függetlenül is jellemző, hogy próbálunk minél több időt outdoor környezetben tölteni, de idén tekintettel a helyzetre, az indoor foglalkozásokat is igyekeztünk átalakítani és ahol lehetséges volt a benti szaktárgyi órákat is szabadtéri formában szerveztük meg. Erre jó példa a Fitnesz irányzatok és a Test és alakformálás órák, amelyek ezúttal kinti street workout pályán zajlanak, nem pedig a konditeremben. Ami a szakmai gyakorlatokat illeti, ott már nehezebb helyzettel szembesültünk, hiszen számos jelentős szabadidősport-rendezvényt és eseményt töröltek, melyeken a hallgatók tapasztalatszerzési céllal vettek volna részt. A még működő sport- és rendezvényhelyszínekre és programokra pedig a szigorítások miatt ’külsősöket’ nem engednek be. Ezekre a problémákra azt a megoldást találtuk, hogy a hallgatók csak szabadtéri rendezvényeket látogatnak, illetve a foglalkozásvezetési gyakorlatot úgy oldjuk meg, hogy a diákok általuk készített edzésvideókkal tartanak órákat a különböző célcsoportoknak.

Megkerülhetetlen a kérdés, vajon hogyan és mennyit mozogjunk a járvány alatt. Mindenki másképpen alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, és sokan úgy vannak vele, hogy ilyenkor sem szabad felhagyni a testmozgással.

„Az első és egyben legfontosabb, hogy – járványtól függetlenül – csempésszük vissza hétköznapjainkba a fizikai aktivitást ezzel is fenntartva-javítva az ellenállóképességünket: lift helyett használjunk lépcsőt, ha lehet egy-két megállóval hamarabb szálljunk le a buszról, villamosról és inkább sétáljunk haza. Két legyet üthetünk egy csapásra, ha egyáltalán nem is ülünk zárt légterű közlekedési eszközre, hanem inkább a gyalogos vagy kerékpáros esetleg a rolleres közlekedést választjuk. Ezzel sajnos csak a minimum aktivitási ajánlásokat tudjuk elérni, de mindenképpen segít egészségünk megőrzésében. Aki ennél többre vágyik és rendszeresen sportol annak, amennyiben az adott mozgásforma esetében ez lehetséges, biztonságosabb a zárt térben zajló edzéseket kivinni a szabadba. Sokan a karantén alatt és elővigyázatosságból a most második hullám alatt is inkább otthon sportolnak. Ezzel sincsen semmi baj csak figyeljünk arra, hogy szakmailag hiteles személyi edzők videóit töltsük le a YouTube-ról és igyekezzünk betartani az edzéselveket!”   

Egyelőre csak keveset tudunk arról, hogy a koronavírus-járvány megváltoztatta-e a magyarok sportolási szokásait, s ha igen, miképpen. Erre a kérdésre csak pontosan megtervezett tudományos kutatások segítségével adhatunk választ, amire a közeljövőben remélhetőleg nyílik esély.

Rekreáció oktatás és sportolási lehetőségek járvány idején (Lacza Gyöngyvér)

„A magyarok sportolási szokásainak átalakulását tekintve sok érdekes téma merülhet fel: az egyik, hogy mely csoportok voltak-lehettek a karantén időszak és az azóta is gyakori otthoni munkavégzés nyertesei és vesztesei szabadidő mennyiség tekintetében és hogyan használták ki ezt. Egy másik izgalmas kérdés, hogy a pozitív életmód változás vajon tartható, maradandó e. Egyértelműen érezhető, hogy a rendszeres fizikai aktivitás megőrzése azoknak jelentette a legnagyobb kihívást, akik otthon maradtak óvodás vagy iskoláskorú gyermekeikkel, miközben home office-ban dolgoztak, és idősödő szüleikről is gondoskodniuk kellett.

Nemrég nyújtottunk be egy pályázatot, hogy egy teljes körű sportágazati felmérés keretében vizsgálhassuk meg, miképpen változtak az aktív szabadidő-sportolók sportolási szokásai a járvány következtében. Számos izgalmas kérdéskörnek szeretnénk utánajárni, többek között annak is, hogy van -e esetleges összefüggés az egészséges életmód, a rendszeres fizikai aktivitás és a koronavírussal való megküzdés és a gyorsabb lefolyás-felépülés között.”

Dr. Lacza Gyöngyvér azt is elárulta, hogy számos szabadidősport rendezvény szervező cég és szakember kiválóan alkalmazkodott az új kihívásokhoz és foglalkozásaikat, edzéseiket a természetben és/vagy online kiterjesztésben tartották meg. Ilyen jó gyakorlatként említette például a Spinning Hungary megoldását, akik kérésre házhoz szállították a spinning bringákat és edzéseikbe otthonról online lehetett bekapcsolódni. Sőt, az idősebb korosztály egy része is alkalmazkodott az új körülményekhez és a közös tornák helyett lelkesen vett részt ’zoom’ órákon vagy videóra rögzített edzéseken. Talán meglepő, de többen közülük mind a mai napig használják kiegészítésként a karantén időszak alatt kényszerűségből megismert audiovizuális segédletet.

Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!