Már jelentkezhetünk a kineziológusok 31. nemzetközi tudományos konferenciájára, amelyet június 28. és július 1. között rendeznek a festői szépségű horvát tengerparti városban, Zadarban.
„A gyermekek és fiatalok fizikai állapotának monitorozása” elnevezésű szakmai eseményre elsősorban tudományos szakemberek, edzők, pedagógusok, valamint kinezioterapeuták jelentkezését várják a szervezők.
Ami a téma aktualitását illeti, a konferencia házigazdái azt várják, hogy az előadók nyíltan és kritikusan beszéljenek a kineziológiáról, továbbá, hogy felszólalásukban említsenek jó gyakorlatokat az oktatás, a sport, a sportrekreáció és a kinezioterápia területén tudományos, szakmai, szervezési, illetve pénzügyi nézőpontból.
A rendezvényen több neves szakember is felszólal, többek között dr. Hrvoje Podnar, a zágrábi egyetem kineziológiai tanszékének docense, prof. dr. Gregor Jurak, a ljubljanai egyetem sporttanszékének munkatársa és prof. Uri Schaefer, a Nemzetközi Sporttudományi és Testnevelési Tanács elnöke.
Az absztraktokat a www.hrks.hr honlapon nyújthatjuk be 2023. április 16-ig. A konferencia iránt érdeklődők az alábbi linken jelentkezhetnek az eseményre 2023. június 20-ig.
Részletes leírást a programról, a szállásról, valamint a részvételi díjról itt találunk.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001