Választható gyalogos túranapok a Bakonyban
2017. július 25.Rekreáció Tanszék

Időpont: 2017. szeptember 16-17. (szombat, vasárnap)

Feltételek:

  • A tábort a III. éves osztatlan tanárképzés hallgatóinak hirdetjük meg.
  • Más szakról csak a fennmaradó helyekre fogadunk résztvevőket, akik kizárólag szeptember 1-5 között regisztrálhatnak.
  • Azok a hallgatók, akik a kurzust a korábbi félévi tanulmányaik során teljesítették, részt vehetnek, amennyiben marad szabad hely, de kreditet nem kapnak érte.
  • Amennyiben a tárgyat a meghirdetett időben teljesíti a hallgató, abban az esetben a tárgy gyakorlati jeggyel zárul, 2 kreditet kap érte.
  • A Rekreáció szakcsoport által meghirdetett választható tárgyat: „természetjáró túra” illetve „gyalogos túranapok” néven a tanulmányai alatt minden hallgató csak egyszer veheti fel és egyszer teljesítheti a megadott kreditért.

Jelentkezés feltételei:

  • A jelentkezési lap pontos kitöltése (a jelentkezési lap megtalálható a Főépület II. emelet 70-es irodával szemben a faliújságon)
  • A kitöltött jelentkezési lap leadása
  • A választható tárgy költségeinek befizetése

A tárgy felvétele a Neptunban: a tárgyat a Rekreáció szakcsoport oktatásszervezője veszi fel a hallgatónak, amennyiben beiratkozott a 2017-2018 I. félévre a neptun rendszerben, kitöltötte és aláírta a jelentkezési lapot, befizette a túra költségeit. A tárgy regisztrálása a Neptunban: a túra teljesítése után a jegybeírás megtörténik.

Azok a hallgatók, akik nem teljesítik, de felvették a tárgyat,”aláírás megtagadva” bejegyzést kapnak a Neptunban. A meghirdetett kurzusról hallgatót törölni nem lehetséges! Puhány, kreditvadász kalandorok kérem kíméljenek meg és ne jelentkezzenek erre a kurzusra! Teljesítménytúrára hasonlít a program és a menettempó.

A túra költsége 9000 Ft, amely tartalmazza a turistaház- jellegű vagy vendégházas szállást, (bejelentkezők létszámától függően) komplett vacsorát és reggelit, továbbá a térképeket és a GPS-készülékek betanítását, üzemeltetését. Nem tartalmazza a napközbeni étkezést (szombati és vasárnapi ebéd), illetve nem tartalmazza az utazás költségeit (amely 50 %-os kedvezménnyel fejenként oda-vissza vonattal 3190 Ft + gyorspótjegy). Vásárlási lehetőségre ne számítsanak a túra alatt.

Jelentkezési és befizetési határidő: 2017. augusztus 28- szeptember 5 között, a megadott időpontokban történik! A jelentkezés és a túra befizetése csak ebben az időpontban lehetséges:

  • 2017. augusztus 29.:10.00-15.00-ig a Főépület II. 69-es szobában
  • 2017. augusztus 30.: 10.00-15.00-ig a Főépület II. 69-es szobában
  • 2017. augusztus 31.: 10.00-15.00-ig a Főépület II. 69-es szobában
  • 2017. szeptember 04.: 10.00-15.00-ig a Főépület II. 69-es szobában
  • 2017. szeptember 05.: 13.00-15.00-ig a Főépület II. 69-es szobában

Minimum létszám: 12 fő, maximum létszám: 40 fő, melyet a jelentkezési lapok leadásának és a befizetések sorrendjének megfelelően rögzítünk. Létszámnövelésre nincs lehetőség.

Tervezett program:

  • A tábor 2 napos, hétvégés program lesz, melynek költségeit a hallgatónak kell fedeznie.
  • A túra alatt a Bakony-hegység szívébe és csúcsára (Kőris-hegy 709 m.) látogatunk el, egy éjszakai szállással Fenyőfő-Vinye térségében.
  • A túra normál állóképességgel teljesíthető, az első nap kb. 22 km, míg a másodikon 25 km-t gyalogolunk.
  • Útvonalunkon végigjárjuk a híres Cuha-patak völgyét hazánk egyik legszebb és legvadregényesebb erdei útvonalán haladó vonattal és gyalog is.
  • A Dörgő-hegy több neves barlang és sziklaképződményét (Betyár pamlag, Kőpince barlang, Likas kő, Pápalátó kő) tájfutó térkép segítségével fűzzük föl az útvonalunkra. Tájékozódási képességek és túravezetési ismeretek sajátíthatók el illetve fejleszthetők.
  • Egy térképes tájékozódási gyakorlat is része a programnak, de senkit nem fogunk elveszteni.
  • A homoki ősfenyveséről híres Fenyőfő térségében keresünk szálláshelyet a bejelentkezők létszámának függvényében. Vasárnap a Kőris-hegyen álló Vajda Péter kilátót vesszük célba, ahonnan Szépalma-pusztán (volt Eszterházy birtokon) és Borzaváron át jutunk el Zircre, a Bakony „szívébe” a túra végpontjára. 

Utazási terv: alapvetően a túratervhez igazodó vasutas utazással.

  • Szeptember 16. (szombat): Budapest Déli pu 6:30 (Veszprém 7:56), Veszprém 8:15 (Vinye 9:11)
  • Szeptember 17. (vasárnap): Zirc 17:10 (Veszprém 17:43), Veszprém 18:02 (Bp Déli pu 19:29)

Kis résztvevői létszám esetén szóba jöhet a telekocsis gépjárművel történő utazás, amennyiben a potenciális résztvevők jelzik autós kapacitásaikat. Ebben az esetben a túraútvonalat megfelelően körpályává alakítjuk.

Túravezető: Dr. Dosek Ágoston

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!