Alexandriában újabb nagy sikert ért el az idén a TF sport és rekreáció szakán végző öttusázó.
Május végén mi is beszámoltunk róla, hogy pályafutása során először felnőtt országos bajnok lett a tavalyi párizsi olimpián szenzációs teljesítményt nyújtva negyedik helyen végzett Guzi Blanka. A 26 esztendős öttusázó érdeklődésünkre akkor elmondta, a TF sport és rekreáció szakán befejezte szakdolgozatát, de a diplomáját nem tudja a nyár elején átvenni, mert egymást követik a versenyei.
Nos, az országos bajnokság után újabb kimagasló eredményt ért el. A napokban az egyiptomi Alexandriában rendezték meg a világkupadöntőt. A TF büszkesége harmadik lett a rendkívül erős mezőnyben, pályafutása során először állhatott dobogóra ezen a viadalon.
„Csak rám kell nézni, elképesztően boldog vagyok! – mondta a világbajnoki ezüstérmes Guzi Blanka a verseny után a Nemzetközi Öttusaszövetségnek. – Jó formában éreztem magam, de nem tudtam, hogyan kezeljem a nagy meleget, szóval, igyekeztem a lehető legjobban magamra figyelni, kihozni magamból a legjobbat, nem néztem, hányadik helyen érhetek célba, ez volt a kulcs.”
A nyáron további kiemelt versenyek várnak rá, ezekkel kapcsolatban így fogalmazott: „Nagyon bízom benne, hogy ezt a lendületet tovább tudom vinni az augusztus végi világbajnokságra, illetve előtte a július végi Európa-bajnokságra Madridba, ami már nincs is olyan messze.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001