Magyar bajnok lett műlesiklásban a TF kutatója, Kékesi Márton
2024. március 4.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Felnőtt bajnoki címet szerzett műlesiklásban az országos alpesisí-bajnokságon az olimpiai aspiráns Kékesi Márton, a Sportélettani Kutató Központ munkatársa.

Magabiztos, remek versenyzéssel szerzett aranyérmet műlesiklásban a múlt csütörtökön az ausztriai Grebenzenben megrendezett országos alpesisí-bajnokságon Kékesi Márton, egyetemünk munkatársa.

A Sportélettani Kutató Központ kutatási asszisztense – aki már nem először állhatott fel a dobogó legfelső fokára országos bajnokságon – vidáman és elégedetten nyilatkozott a verseny után.

„Magyar bajnok lettem műlesiklásban – újságolta a DVTK síelője, aki eddig két téli olimpián, a 2018-as pjongcsangin és a 2022-es pekingin is részt vett. – A felnőttek között tízszeres hazai aranyérmes vagyok, a korosztályos diadalaimmal együtt pedig immáron húsz győzelmet jegyzek. Kis túlzással mondom: már annyi ereklyém van, hogy lassan nem tudom hová tenni a serlegeimet. Grebenzenben húszan vetélkedtünk, én voltam a nagy esélyes, ezért kicsit izgultam, nehogy valaki megverjen. Az első négy között mellesleg két és fél másodperc volt a különbség, ez ebben a műfajban soknak mondható.”

Kékesi Márton tavaly decemberben ünnepelte 28. születésnapját, így bőven van rá ideje és főként lehetősége, hogy részt vegyen harmadik téli olimpiáján is. Ha minden jól alakul, ott lehet a 2026-os, olaszországi Milánóban és Cortina d'Ampezzóban sorra kerülő XXV. téli játékokon. A kvalifikációs viadalok ugyan még nem kezdődtek el, ám Marci bizakodó. Mint mondja: „Három a magyar igazság.”

Forrás: boon.hu
Fotó: Árvai Károly

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!