Négy TF-érem született az Egyetemi Világjátékokon
2023. augusztus 9.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az augusztus 8-án zárult egyetemi multisporteseményen hallgatóink két ezüst- és két bronzéremmel járultak hozzá a magyarok remek szerepléséhez.

Július 28. és augusztus 8. között a kínai Csengtu városa adott otthont a világ legjelentősebb egyetemi multisporteseményének, az Egyetemi Világjátékoknak (EVJ), amelyen 113 nemzet 6500 egyetemi sportolója vett részt.

Magyarországot 113 sportoló képviselte az EVJ-n, 18-an a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemről érkeztek. A magyar küldöttség összesen három arany-, nyolc ezüst-, és hat bronzéremmel zárta a viadalt, és örömmel újságoljuk, hogy ehhez az éremterméshez négy TF-es hallgató is hozzájárult.

Horváth Gergő a férfi kardozók egyéni küzdelmeiben szerzett ezüstérmet, míg Ekler Bendegúz magyar vízilabdacsapat tagjaként állhatot fel a dobogó második fokára. A Szabó Bence, Furkó Kálmán (TF) könnyűsúlyú kétpárevezős duó a harmadik helyen zárt, és szintén bronzérmert nyert a női párbajtőrcsapat tagjaként Kardos Edina.

Az érmeken kívül számos értékes helyezést szereztek sportolóink, amelyek közül az egyik legkiemelkedőbb a négy TF-es hallgatót, Boros Bertát, Kenyeres Anettet, Király Andreát és Mányoki Rékát felvonultató női kosárlabdacsapat ötödik helyezése.

“Visszatekintve elmondható, hogy meglehetősen komoly volt a mezőny, sajnos a két ázsiai csapattal, Tajvannal és Japánnal nem bírtunk, bár mindkettővel nagyon szoros meccset játszottunk. Összességében nézve az öt mérkőzésből hármat megnyertünk, de a két vereség miatt sem lehetünk csalódottak, hiszen azok is nagyon színvonalas találkozók voltak” – összegezte a viadalt Magyar Bianka vezetőedző, a TFSE női csapatának korábbi trénere.

A TF-es hallgatók helyezései (1-6.):

2. helyezés:

Ekler Bendegúz, vízilabda
Horváth Gergő, kardvívás (egyéni)

3. helyezés:

Furkó Kálmán, evezés
Kardos Edina, párbajtőr (csapat)

5. helyezés:

Horváth Gergő, Rabb Krisztián, kardvívás (csapat)
Boros Berta, Kenyeres Anett, Király Andrea, Mányoky Réka, kosárlabda (csapatvezető: prof. dr. Sterbenz Tamás)

Fotó: MEFS

Utolsó módosítás: 2023. augusztus 9. 11:48
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!