Kézilabda: Ismét a TF hallgatója lehet a Fradival szürreális idényt teljesítő Márton Gréta
2023. május 25.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Márton Gréta, a Ferencváros kézilabdacsapatának egyik meghatározó játékosa a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készül, és elképzelhetőnek tartja, hogy TF-es diplomával a birtokában hamarosan ismét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója lesz.

Tavaly nyáron lediplomázott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, hamarosan pedig klubtörténelmi mérkőzésen léphet pályára Márton Gréta. A Ferencváros kézilabdacsapatának 23 esztendős szélsője – akit 2021-ben a Magyar Kézilabda Szövetség az év női játékosának választott meg – BA kézilabdaedző levelező szakon végzett tavaly a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, s meglehet, hamarosan folytatja tanulmányait.

„Éppen a napokban olvastam a testnevelőtanári mesterképzés lehetőségéről a TF-en, amelyet edzői alapképesítéssel már el lehet végezni. Régi álmom válna valóra e képzés elvégzésével, várom a fejleményeket a kiírással kapcsolatban, mert, ha lesz rá lehetőségem, ismét az egyetem hallgatója leszek” – mondta megkeresésünkre Márton Gréta.

S ki ne hallott volna róla, micsoda eredményeket ért el a Fradival az elmúlt hetekben, hónapokban! Csapatával megvédte címét a Magyar-kupában, a Bajnokok Ligájában pedig emberfeletti teljesítményt nyújtva bejutott a budapesti négyes döntőbe, az elődöntőben június 3-án a dán Esbjerg lesz az ellenfél. A BL-negyeddöntő első felvonásán hazai pályán hatgólos vereséget szenvedett az FTC a bivalyerős Metztől, amelyet aztán a franciaországi visszavágón hét góllal legyőzve kicsikarta a négyes döntőbe jutást – a Fradi női kézilabdázóinak ez először sikerült, úgyhogy történelmi siker részese volt Márton Gréta.

„Szürreális. Talán ez a legjobb kifejezés az idényünk kapcsán – mondta a rokonszenves sportoló. – Egészen hihetetlen, már-már a csoda kategóriája, amit elértünk Metzben. Tudtuk, hogy nincs vesztenivalónk, úgy voltunk vele, nyerjük meg a visszavágót, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. A négyes döntőben a dán Esbjerggel játszunk, a másik ágon a Győr a norvég Vipersszel csap össze, mindenki tisztában van erőviszonyokkal, de megint az a helyzet, hogy nincs mit veszítenünk. Mi vagyunk a Ferencváros, soha, senki ellen nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára, ráadásul olyan érzelmi töltettel vághatunk neki a BL utolsó napjainak, hogy tényleg nincs mitől tartanunk. Halljuk, olvassuk, mennyi ferencvárosi szurkoló szeretné élőben nézni a meccseinket, barátaink, családtagjaink ott lesznek a csarnokban, elképesztő hangulat vár ránk. A sportpályán nincs legyőzhetetlen akadály, bármi megtörténhet, ennek szellemében készülünk” – fogalmazott a közelgő sportélménnyel kapcsolatban Márton Gréta.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!