A TF-en tanuló Dugasz Emese nyerte meg a mezeifutó MEFOB-ot
2023. március 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Az elmúlt hétvégén a gödöllői Kastélypark adott otthont a 115. mezeifutó magyar bajnokságnak, amelynek keretében a magyar egyetemi-főiskolai országos bajnokságot (MEFOB) is megrendezték. Tizennégy felsőoktatási intézmény 86 hallgatója nevezett a viadalra, amelyet 77-en teljesítettek.

Örömmel és büszkén újságoljuk, hogy a nők versenyében (öt kilométer volt a táv) jelentős fölénnyel, 18:22 perces idővel Dugasz Emese, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója nyert, aki ezzel az eredménnyel az előkelő hatodik helyen zárt volna a felnőttek mezőnyében.

„Amolyan ömlesztett rajt volt az öt kilométeres versenyen, mert a MEFOB-ot az országos bajnokság keretén belül rendezték meg. A viadal egyik sajátossága, hogy az atlétákon kívül öttusázók és triatlonosok is rajthoz álltak – mondta megkeresésünkre a TF atlétikaedző szakán harmadéves Dugasz Emese, a Honvéd versenyzője. – A lehető legjobb helyen sportolok, hiszen Káldy Zoltán, a tízezer méteres síkfutás magyar csúcstartója az edzőm, mindketten elégedettek voltunk a teljesítményemmel, az időeredményemmel. Egyúttal örülök annak is, hogy első hellyel öregbítettem a TF hírnevét.”

Ráadásul ez volt az első mezeifutó versenye! Merthogy alapvetően a 800 és az 1500 méteres síkfutás a „profilja”, mi több, csupán 2019 óta atletizál.

„Előzőleg akrobatikus rock and rollt táncoltam, nagyon élveztem, de tíz év után úgy gondoltam, más kihívást keresek, amelyben ugyancsak próbára tehetem a tudásomat és az állóképességemet. A futás mellett döntöttem.”

Az eredmények is bizonyítják: jól tette.

A TF en tanuló Dugasz Emese nyerte meg a mezeifutó MEFOB ot

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!