Tóth Krisztián ezüstérmet nyert az almadai cselgáncs Grand Prix-n
2023. február 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem büszkesége, a világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes cselgáncsozó Tóth Krisztián bolgár ellenféllel szemben maradt alul a döntőben.

Remekül szerepeltek férfi cselgáncsozóink múlt hétvégén a portugáliai Almadában rendezett cselgáncs Grand Prix-n, hiszen egy ezüst- és két bronzérmmel zárták a küzdelmeket. A sikerből a 90 kilogrammosok mezőnyében szőnyegre lépett Tóth Krisztián is kivette részét.

Az olimpiai kvalifikációs viadalon a TF hallgatója, az MTK versenyzője dél-koreai, brazil és tadzsik ellenfeleit felülmúlva jutott a négy közé, ahol intésekkel ugyan, de a kazah Dider Hamzát is legyőzte. A fináléban azonban már nem bírt bolgár ellenfelével, Ivajlo Ivanovval, így az előkelő második helyen zárta a tornát, megszerezve ezzel huszonhatodik IJF World Tour-érmét.

Ám ami még ennél is örömtelibb, hogy a második helyért 245 olimpiai kvalifikációs pontot kapott, s ezzel megtette első nagy lépését a párizsi olimpia felé vezető úton.

Fotó: Magyar Judo Szövetség

Utolsó módosítás: 2023. február 1. 9:50
nyomtatás
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!