Nagyszerű magyar hokigyőzelmek TF-es hallgatókkal
2022. május 5.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ljubljanában zajlik a jégkorongozók divízió 1/A-világbajnoksága, a magyar válogatott célja pedig a feljutás kiharcolása az elitbe, méghozzá a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem néhány jelenlegi, illetve korábbi hallgatóival a soraiban.

Nagyszerű magyar hokigyőzelmek TF-es hallgatókkal

Nos, a csapat szédületesen kezdte a tornát, első mérkőzésén 5–1-es csapást mért Dél-Koreára, majd pedig hihetetlenül izgalmas csatában 2–1-re legyűrte Litvániát. Két meccs, két győzelem – parádés! Nagy büszkeséggel számolhatunk be arról, hogy a magyar válogatott vb-keretében szerepel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanuló Horváth Milán és Kiss Roland, akik eddig mindkét összecsapáson jégre léptek a világbajnokságon. A hokicsapatból Szirányi Bence és Vas János nevét is érdemes külön kiemelni (előbbinek van már egy gólpassza), ők ugyanis korábban jártak a TF-re, s diplomáztak le – vagyis egyetemünket többen is képviselik a ljubljanai viadalon. A mieink legközelebb pénteken indulnak harcba, aznap a házigazda Szlovénia ellen, majd a záró napon, vasárnap Romániával csapnak össze. A csoport első és második helyén végző válogatott egyaránt feljut a világelitbe.

A jégkorong, illetve a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kapcsán jó néhány sikerről számolhattunk be az elmúlt napokban. A közelmúltban a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) történetében először rendeztek 3x3-mas hokitornát, amelyen a TF alakulata a második helyen végzett a Budapesti Gazdasági Egyetem mögött, az U18-as asiagói I/B-világbajnokságon pedig a magyar válogatott diadalmaskodott, s ezzel – 2016 után újra – feljutott az I/A divízióba; az edzői hármas – Svasznek Bence vezetőedző, valamint segítői, Tokaji Viktor és Strenk Hunor – egyaránt a TF szakedzői képzésére jár.

Ugyancsak TF-es érdekeltségű volt az U21-esek magyar bajnoki döntője: az egyetem három hallgatója, Nádor Kristóf, Fülöp Bence és Székely Sándor aranyérmet szerzett a Budapesti Jégkorong Akadémia játékosaként.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!