Jó TF-es szereplés a birkózó Eb-n
2022. április 6.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Ragyogóan teljesítettek a magyar versenyzők a múlt héten fővárosunkban, a budapesti BOK-csarnokban megrendezett birkózó Európa-bajnokságon. A mieink kilenc éremmel – két-két arannyal és ezüsttel, valamint öt bronzzal – a három szakágas lebonyolítás történetének legjobb Eb-szereplését zárták, mind a három szakágban nyertek legalább egy érmet.

Jó TF es szereplés a birkózó Eb-n

fotó: Magyar Birkózók Szövetsége

Magyarország az éremtáblázat ötödik helyén végzett, ami még úgy is kimagasló siker, hogy az orosz és a fehérorosz birkózók nem indultak a viadalon.

Örömmel és büszkén tesszük hozzá, hogy a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) jelentős mértékben kivette részét a sikerből. A kötöttfogású válogatottnál edzőként dolgozó Takács Ferenc a Küzdősport Tanszék mesteroktatója, Módos Péter szövetségi kapitány az MSc szakedzői hallgatója, az ugyancsak válogatott edzőként tevékenykedő Lőrincz Viktor BSc Sportszervező szakos hallgató, Farkas Gábornak, a Küzdősportok Tanszék egyetemi tanársegédjének pedig Szabados Noémi a tanítványa, aki ötödik lett az Eb-n, és rekreáció szakos hallgató az TF-en. A budapesti Európa-bajnokságon versenyzőként részt vevő Bognár Erika szintén az egyetem hallgatója, mégpedig BSc Sport- és Rekreációszervezés szakon, mi több, az aranyérmet szerző Fritsch Róbert is az egyetemen tanul, levelező szakon.

„Éppen generációváltás zajlik a magyar birkózásban, úgyhogy nehéz lett volna megtippelni a válogatott nagyszerű szereplését – mondta megkeresésünkre Takács Ferenc, akinek fia, István a közelmúltban U23-mas Európa-bajnok lett és természetesen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanul. – Ügyesek, tehetségesek a fiataljaink, az utánpótlásban már értek el kimagasló eredményeket, arra tehát számítani lehetett, hogy előbb vagy utóbb a felnőtteknél is berobbannak. Csodálatos, hogy ez éppen idehaza történt meg.”

A generációváltás kapcsán kiemelendő, hogy segíthet benne a TF is.

„Sokáig nem volt edzőképzés, most viszont már nem hiányterület – folytatta Takács Ferenc. – Örömteli, hogy sokan képzik magukat arra törekedve, hogy a lehető legjobb szaktudást sajátítsák el, mert mégiscsak az a tökéletes, ha kiváló szakemberek foglalkoznak a fiatalokkal, a versenyzőkkel. Ami pedig a sportolókat illeti, nos, igyekszünk nekik megteremteni a lehetőséget, hogy minél több nemzetközi versenyen szerezzenek tapasztalatokat, továbbá arra is törekszünk, hogy ne csupán egy-két súlycsoportban legyen idehaza igazán éles versenyhelyzet. Sokat segítenek ebben a nemzetközi edzőtáborok, örömteli, hogy egyre többször nyílik rá lehetőségünk.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!