A TE-n tanuló Magyar Adrián sikerei a parakaratésokkal
2021. december 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

November 16. és 21. között az Arab Emírségekben, Dubaiban rendezték meg a WKF karate-világbajnokságot, amelyen – mint már évek óta ezen a szinten – külön versenyen mérték össze tudásukat a parakaratésok.

A TE-n tanuló Magyar Adrián sikerei a parakaratésokkal

Az értelmi akadályozottak kategóriájában Kárpáti Petra nagyszerű eredményt elérve második lett, kísérője pedig Magyar Adrián volt, aki jelenleg a Testnevelési Egyetemen tanul. Róla érdemes tudni, hogy annak idején ő maga is versenyszerűen karatézott, eljutott a válogatottságig, a TE-n pedig MSc szakedzőin tanul. Korábban elvégezte az MSc menedzser, a BA edzői és az inkluzív sportoktatói szakot egyaránt, s évek óta a magyar parakarate kiemelkedő alakja, egyik vezetője.

„Négy évvel ezelőtt megalapítottuk az Inkluzív Karate Hungary Sport Egyesületet, amelynek elnöke és edzője vagyok egyben – mondta megkeresésünkre Magyar Adrián. – Bármilyen fogyatékossági ágban jöhetnek hozzánk karateedzésre, mindenkit örömmel látunk és készítünk fel. Az évek folyamán egyesületünk számos hazai és nemzetközi versenyt rendezett. Óriási büszkeség számunkra, hogy megszereztük a magyar parakarate sport első világbajnoki érmét.”

Magyar Adrián 2016 óta minden WKF világeseményen ott van a parakaratésok küldöttségében edzőként, s bár korábban hosszú évekig a versenyszférában dolgozott, ma már testnevelő tanárként dolgozik, és kövezi ki sikerekkel a magyar parakarate sport útját.

„Az életem szerves részévé vált ez a munka, örömmel végzem, jó látni mások sikerét – folytatta a TE büszkesége. – Egyesületünkkel három éve részt veszünk egy nemzetközi kutatásban is, amely a karate jótékony hatását vizsgálta és bizonyította a Down-szindrómásoknál. E témával kapcsolatban előadást tartottam az idei Sport és Innováció Nemzetközi Konferencián Balatonbogláron.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!