Büszkeségeink

TF - Oxford: 2:0

2016. január 18-án, hétfőn 16 órától a TF jégkorongcsapata a Kisstadionban ismét fogadta az Oxford Canadians alakulatát.

A népszerű brit egyetem hokicsapata (nevéhez méltóan kanadai hallgatókkal teletűzdelve) ismét egy több országos turnén vesz részt, amelynek keretében látogatott el Budapestre. A szokásokhoz híven a Magyar Jégkorong Szövetség biztosította a jeget és a játékvezetőket a mérkőzéshez.

A Canadians csapata 1905-ben alakult, azonban 1914-ben feloszlott az I. világháború kitörése miatt. A 100 évvel később újraindult csapat a kontinentális túrával népszerűsíti (a kanadaiaktól megszokott módon) a sportágat, például a montreali McGill egyetem csapata is járt már hazánkban, igaz ők nem a TF csapatával, hanem a DAB és az UTE első osztályú csapataival mérkőztek meg még 2007-ben.

TF - Oxford 2:0

A tavalyihoz hasonlóan idén is a TF jégkorongozói uralták végig a meccset, és a tavalyi kétgólos győzelem (8-6) után háromgólos, 9-6-os végeredménnyel végződött a találkozó.

A győzelmet kiharcoló csapat tagjai: Szigeti Ágnes és Hagymási Mirtill (kapusok), Szuper Levente, Kiss Dávid, Nagy Attila, Bedő Botond, Ország Martin, Fekecs Norbert, Géczi Gergely, Sommer Tamás, Árkovics Bálint, Pukli Máté. Edző: Dr. Géczi Gábor.

TF - Oxford 2:0

győzelem,jégkorong,Magyar Jégkorong Szövetség,Oxford Canadians