Kétszeres bajnok a TF sárkányhajó csapata!
2017. május 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Címvédőként, esélyesként indult a TF 2017-es sárkányhajós egysége a Dunai Regattán, de az esélyesség egy percig sem nyomasztotta a Testnevelési Egyetem versenyzőit. Az evezősnyolcasok döntőjét a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte.

A jubileumi, ötödik Dunai Regattán megháromszorozódott az első eseményhez képest a részt vevő egyetemek száma, idén 18 magyar és 2 külföldi egyetem állt rajthoz, így több mint 500 egyetemista versenyzett. A látogatószám is jelentősen növekedett az előző évekhez képest; az egész napos rendezvényen közel 28 ezer ember fordult meg – összegzett Basa Balázs, a regatta projektvezetője, aki kiemelkedően sikeresnek értékelte az idei rendezvényt.

A hajók a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveztek végig, a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthették egyetemük csapatát. Az evezősök 2000 métert, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítettek. Mindkét verseny előfutamokból és döntőből állt.

Míg a Dunán egymást követték a futamok, a parton egyéb sport-, illetve kulturális események zajlottak, és a dunai versenyek zárultával az ingyenes programok hajnalig tartottak.

A sárkányhajó versenyről most következzzen egy személyes beszámoló, Lékó Dániel írása.

A TF sárkányhajósai május 6-án reggel 10:00 órakor a kollégium bejáratánál várták a még készülődő csapattársakat. Természetesen kicsit késve indultunk el a Népszigetre, ahol már felsorakoztatva várták a csapatokat a gyönyörű sárkányhajók.  De ne siessünk ennyire előre. A csapat kolis különítménye úgy határozott, hogy a kedvenc 105-ös buszukkal vág neki a kalandnak, annak ellenére hogy Evi szerint a 105-ös bárhol képes elakadni. 

Megnéztük a gyönyörű, fodrozódó Dunát, az Andrássy utat és a Hősök terét, majd egy mamlasz Lexus tulaj szépen keresztbe állt a villamos síneken. Szerencsére a buszsofőr karakán volt és a mi bíztatásunkra is, kiszállt és eltessékelte a SUV vezetőjét melegebb éghajlatra, pedig már így is kora nyári meleg volt. Pikk-pakk süvítettünk is úticélunk felé!

Megérkezve a Duna Plázához hatalmas tömeggel találtuk szemben magunkat. Minden csapat öltözött, vetkőzött és pakolt. Kis idő múlva átkeltünk a gyalogoshídon a Népszigetre. Ez is elég kalandosra sikeredett, mivel egy hónappal ezelőtt elkezdték felújítani az átkelőt, így az összes versenyző egy keskeny, rozoga kis állványzaton kelt át a túloldalra, egyesével.

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Amint átértünk a gyönyörű Duna látványa fogadott minket. Az egyetemisták beszélgettek, fizikálisan és mentálisan is készültek a megmérettetésre. Egy rövid hivatalos megnyitó után a csapatkapitányok eligazításra mentek, ahol megkapták a legfrisebb instrukciókat, majd a szintén TF-en végzett Sziklenka László (Magyar Sárkányhajó Szóvetség) látta el a csapatot hasznos információkkal, felhívva a figyelmet a Duna veszélyeire, azok elkerülési módjára. Cél a biztonságos versenyeztetés – mondta, de a versenyzőknek csak a győzelem lebegett a szemük előtt. Negyed egykor szállt vízre csapatunk, és elkezdte a vízes bemelegítést. Ezután a sárkányhajók két előfutamban indultak 14:00 és  14:30 órakor, ahonnan a legjobb 4 jutott tovább a 8-as döntőbe. 

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Itt elköszöntem a csapattól és metróra pattantam, hogy a Műegyetem rakpartjáról együtt szurkolhassak a többi TF-es hallgatóval, akik példát mutatva a többi egyetemnek, elsőként lakták be a csapat sátrát. Ekkor már javában zajlottak a programok a rakparton. Mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot, mielőtt az előfutamokban résztvevő csapatoknak szurkolhatott volna. Akadt itt cross challenge, amin több TF-es is részt vett, sőt 2 aranyérmet is szereztek hallgatótársaink, de egész napos beerponggal összekapcsolva is olthatták szomjukat a látogatók. Persze számunkra az egyik legfontosabb a 13:30-kor kezdődő cheerleader bemutató volt, amit címvédő egyetemünk lánycsapata nyitott meg, komoly sikert aratva. 

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Látványos, lendületes, magával ragadó produkciójuk a rakparton lévők tekintetét a nagyszínpad felé vonzotta. Nem sokkal ezután már őrületes hangzavar töltötte be a teret. Ha a pestiek nem tudták volna, hogy sportfesztivál van, simán azt hihették volna hogy a budaiak megőrültek. Ami részben igaz is volt, hiszen harci arcfestéssel, sípokkal, kereplőkkel, dobokkal felszerelt, és torkuk szakadtából drukkoló szurkolótábor hangja igazi csatazajként morajlott. Büszkén lengette Gergő is a TF zászlaját és futott egy tiszteletkört a többi egyetem előtt, miután több hajóhosszal megnyerte csapatunk a futamunkat.

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Ezután következhetett egy nagyobb pihenő, amit a jól megszokott, felszabadult TF-esek lazulással, bulizással és a többi egyetemistával barátkozva töltöttek. Időközben a nagyszerű Twentees zenekar adta a talpalávalót, akik a 2015-ös Sound of the University győztesei voltak a Regattán, majd rögtön utánuk akrobatikus bemutató következett, de nem kellett sokat várni a következő TF-es érdekeltségű eseményre sem, hiszen a Semmelweis Egyetemmel közös csapatban versenyző TF-eseknek szurkolhattunk az evezős versenyben is.

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Ezután felkerekedett szurkolótáborunk a homokos rész irányába. Fontos állomás volt ez számunkra, hiszen strandröplabda döntőt játszthatott csapatunk. Szurkolóink óriási lelkesedéssel bíztatták versenyzőinket, hol versikével, hol TF-indulóval, néha pedig fenomenális beszólásokkal tarkított közvetítéssel. Mindennek, de főképp röpiseink versenyszellemének hála, elhoztuk a második helyet! 

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Nincs más hátra, mint előre! – szokták mondani, hát mi is mondtuk és iparkodtunk szurkolni sárkányhajó csapatunknak a döntőben! Azt hittem, nem lehet felülmúlni az előfutamok alatti szurkolást, de az az intenzitás, életérzés, ami végigsöpört a rakparton páratlan és csak a Regattán tetten érhető. Felbukkantak a láthatáron a hajók, majd közelebb érve már láttuk, hogy a TE óriási előnyt felhalmozva, de töretlenül szeli vizet. Üdvrivalgással és győzelmi lobogólengetéssel ünnepeltük a címvédést! 

Bajnok a TF sarkanyhajo csapata

Nem sokkal később hatalmas tömeg előtt, Gundel Takács Gábor konferálásával megkezdődött az eredményhirdetés. Öröm volt látni a felhőtlen, felszabadult, boldogsággal teli TF-es tekinteteket a pódium tetején.

Szép volt lányok és fiúk! Büszkék vagyunk rátok!

Lékó Dániel beszámolója után írjuk le, hogy címét megvédve a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte az evezősnyolcasok versenyét a budapesti Dunai Regattán. A második helyen a Hannoveri Egyetem, a harmadikon pedig a Budapesti Corvinus Egyetem hajója futott be a szervezők tájékoztatása szerint. A mezőnyben a hazaiakon kívül két külföldi felsőoktatási intézmény – a hannoveri mellett a maastrichti – csapata volt ott.

forrás: nso.hu, TFSE

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!