Tizenkét év elteltével újraindul a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen. Népszerűségéről mindent elmond, hogy számos világ- és/vagy Európa bajnok sportolónk jelentkezett, s nyert felvételt a képzésre – no meg akadnak közöttük olimpiai bajnokok is, mint például a kiváló párbajtőröző, Szász-Kovács Emese, aki a tavalyi riói olimpián a magyar küldöttség első aranyérmét szerezte meg. Vele beszélgettünk.
„Az OKJ-s edzőképzőt már korábban elvégeztem, de mivel itt van az alkalom a szakedzői megszerzésére, belevágtam. Ha egy napon szeretnék a vívószövetség alkalmazottjaként dolgozni, szükségem lesz a szakedzői végzettségre” – világította meg jelentkezésének hátterét a bűbájos magyar sportoló.
Aki esetleg nem tudná, a gimnázium elvégzését követően a sportolás mellett Emese elvégezte a Szent István Egyetemen a marketing szakirányt – köztünk legyen szólva, mi kifejezetten örülünk annak, hogy nem marketinges, hanem olimpiai bajnok lett.
„Örömteli, hogy szinte mindegyik vívó és egyre több sportoló igyekszik megalapozni a sportpályafutását követő civil életét, amihez elengedhetetlen a tanulás – folytatta Szász-Kovács Emese. – Furcsa lesz ismét beülni az iskolapadba, de nagyon várom már, hogy elkezdődjön, ez a szakedzői újabb kihívás az életemben.”
Világklasszis vívónk elmondta: a legkevésbé sem tekinthető időmilliomosnak, elvégre napi két edzéssel készül a versenyekre, egyszersmind arra, hogy megmaradjon a lehető legjobb erőnléti állapota. Hiszen három év múlva újabb olimpiát rendeznek, jelesül Tokióban, ahol szeretne ő is elindulni.
„Vívásban igencsak kemény az olimpiai kvalifikációs rendszer, van, hogy nehezebb, mint maga az olimpiai verseny. De természetesen célom, hogy kijussak a tokiói játékokra, s legyen esélyem megvédeni a bajnoki címemet.”
Mi mást is fűzhetnénk hozzá: legyen így!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001