Csillogó ünnepség, ragyogó TE
2017. november 24.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Csütörtökön a Magyar Sport Házában rendezték meg az Év Egyetemi Sportolója hagyományos díjátadó ünnepséget, és büszkén újságoljuk, hogy egyetemünk számos oktatója, illetve hallgatója részesült elismerésben!

Csillogó ünnepség, ragyogó TE (Az Év Egyetemi Sportolója)

Megnyitó beszédében dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára felhívta rá a figyelmet, hogy akiket ünneplünk nem csupán a sportban sikeresek, hanem olyan fiatalok, akik a felsőoktatásban is élen járnak:  „A magyar kormány felismerte a sport és a rendszeres testmozgás jelentőségét, ezért is kezeli kiemelt stratégiai ágazatként azt. Nagy öröm számomra, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a díjazottak száma, mindez azt is jelenti, hogy joggal vagyunk büszkék, okkal hihetünk abban, hogy a változás elkezdődött, és tényleg egyre több fiatal gondolja úgy, hogy nem kell az egyetemi tanulmányait háttérbe szorítania, ha élsportoló.  És igaz ez fordítva is: szerencsére sokan szerint az egyetemi tanulmányok elkezdésével nem kell felhagyniuk az élsporttal.”

Prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke az esemény házigazdájaként köszöntötte a vendégeket. Köszöntőjében hangsúlyozta: fontos, hogy a sportban sikeres hallgatók ne csak sportoló társaik szemében váljanak példaképekké, hanem diáktársaik előtt is.

Az esemény kapcsán megkerestük dr. Sterbenz Tamást, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettesét, aki Dr. Mocsai Lajos rektor úrral természetesen jelen volt az ünnepségen. „A magyar sportélet vezető személyiségei is tiszteletüket tették a rendezvényen, amelyet méltán tekinthetünk rangosnak – mondta Sterbenz Tamás. – Óriási öröm számunkra, hogy az elmúlt évtizedek legeredményesebb Universiadéja volt az idei, arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy a legtöbb díjat a Testnevelési Egyetem tanárai, illetve hallgatói kapták.”

Valóban számos TF-es elismerés átadásra került, de a MEFS fennállásának 110 éves évfordulója alkalmából átadott Hajós Alfréd Aranyplakettet elnyerő tanáraink talán az élre kívánkoznak. A Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, a TFSE volt elnöke, Dr. Sós Csaba a magyar egyetemi úszósport fejlesztése és szervezése terén végzett több évtizedes munkája elismeréseként, orvosprofesszorunk Dr. Tóth Miklós, az MSTT elnöke pedig az egyetemi sportért végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át az elismerést.

A MEFOB intézményi pontversenyt a 2016–2017-es évadban a Testnevelési Egyetem fölényesen nyerte meg 1338 ponttal, megelőzve a Veszprémi Érseki Hittudomány Főiskolát (266 pont) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (163 pont).

A díjazottak

Életműdíj:

  • Kégel Tamás

Hajós Alfréd Aranyplakett:

  • Dr. Blazsek József
  • Dr. Sós Csaba
  • Prof. Dr. Tóth Miklós

Elek Ilona Emlékérem:

  • Balogh Tamás
  • Dr. Halmos Imre
  • Magyarits Miklós
  • Németh Lajos
  • Novotny Zoltán
  • Dr. Prisztóka Gyöngyvér
  • Dr. Zakariás Géza

Világjátékok egyetemista aranyérmesei, Wroclaw (Lengyelország):

  • Senánszky Petra (DE) uszonyos úszás, 50 m

Siketlimpia, Samsun (Törökország):

  • Biatovszki Mira (TE) 10m légpuska (bronzérem)

Felnőtt világbajnokságok egyetemista aranyérmesei:

  • Kötélugrás - (Orlando, USA) 2017. június 30. – július 11.
    • Szegedi Tudományegyetem (Balogh Nóra, Farkas Csamangó Petra, Kiss Blanka, Takarics Tímea) DD5 csapat
  • Vívás – Lipcse (Németország) 2017. július 19-26.
    • Kard egyéni: Szatmári András (BGE)
  • Öttusa – Kairó (Egyiptom) 2017. augusztus 21-29.
    • Öttusa csapat: Földházi Zsófia (BGE), Kovács Sarolta (TE)
  • Kajak-kenu – Racice (Csehország) 2017. augusztus 24-27.
    • K2 1000 m: Farkasdi Ramóna (EDUTUS), Medveczky Erika (TE)
    • K2 200 m: Balaska Márk (EKE), Birkás Balázs (SZTE), Hagymási Réka (EDUTUS), Szabó Ágnes (BCE)
    • K4 500 m: Medveczky Erika (TE), Takács Tamara (SZE)
  • Kajak-kenu maraton - Pietermaritzburg (Dél-afrikai Köztársaság) 2017. szeptember 08-10.
    • C2 férfi 26 km: Dóczé Ádám (TE)
    • K2 női 26 km: Kiszili Vanda (PTE), Mihalik Sára (SZIE)
  • Kettesfogathajtó világbajnokság – Lipica (Szlovénia) 2017. szeptember 21-24.
    • Kettes fogathathajtás (egyén és csapat): Hölle Martin (BCE)
  • Evezés – Sarasota (USA) 2017. szeptember 24. – október 01.
    • Kormányos kettes (M2+): Juhász Adrián (SZE), Simon Béla (SZE), Kolláth Vanda (SZIE)

Európai Egyetemek Bajnokságainak érmesei:

  • Aranyérmesek
    • Evezős EEB
      • Széchenyi István Egyetem (Lovass Márk, Priváczky Juhász Ákos, Szabó Bence, Szigeti Roland) - kormányos nélküli négyes (M4)
    • Karate EEB
      • Férfi kumite csapat: György Dániel (TE), Höning Ádám (Visoka Poslovna Škola Strukovnih Studija Novi Sad), Höning Alexander (SZIE), Höning Dávid (TE), Kronstein Bálint (ELTE), Szegedi Döme (METU), Virág András (ÓE),
  • Ezüstérmesek
    • Karate EEB:
      • György Dániel (TE) ­ 84 kg
    • Judo EEB
      • Boros Bence (PTE) ­ +60-66kg
  • Bronzérmesek
    • Evezős EEB:
      • Juhász Adrián (SZE) – férfi egypárevezés (M1x)
    • Karate EEB:
      • Höning Dávid (TE) ­ 75 kg
    • Kosárlabda EEB:
      • Testnevelési Egyetem (Czivinger Lilla, Gereben Dorka, Karlócai Julianna, Kováts Gabriella, Magyar Bianka, Mányoky Judit Eszter, Miháczi Diána, Németh Alma, Sándorfi Réka, Shirian Fatime, Szeli Dorina, Varga Barbara Nikoletta)
    • Sakk EEB
      • Testnevelési Egyetem (Varga Klára, Terbe Zsuzsanna) – női csapat

Universiade érmesek:

  • Aranyérmesek
    • Baji Balázs (ÁTE) – atlétika, 110m gát
    • Kreiss Fanni (University of Antwerpen) – vívás, tőr egyéni
    • Márton Anna (ELTE) – vívás, kard egyéni
    • Olasz Anna (Arizona State University) – nyíltvízi úszás, 10 km
    • Szatmári András (BGE) – vívás, kard egyéni
  • Ezüstérmesek
    • Bányai Zsombor (SZIE) – vívás, párbajtőr egyéni
    • Gyürkés Viktória (SE) – atlétika, 3000 m akadály
    • férfi párbajtőr csapat: Bányai Zsombor (SZIE), Berta Dániel (PTE), Cho Taeun Sándor (BCE), Siklósi Gergely (ELTE)
    • női kard csapat: Katona Renáta (SE), Márton Anna (ELTE), Mikulik Júlia (SE), Záhonyi Petra (BME)
    • női vízilabda csapat: Bolonyai Flóra (ELTE), Garda Krisztina (SZIE), Gurisatti Gréta (DUE), Horváth Brigitta (DUE), Kiss Alexandra (DUE), Kövesdi Vivien (TE), Leimeter Dóra (ELTE), Máté Zsuzsanna (ELTE), Menczinger Kata (DUE), Rebecca Parkes (DUE), Szilágyi Dorottya (DUE), Vályi Fanni (EKE), Ziegler Diana (DUE)
  • Bronzérmesek
    • Biczó Bence (EDUTUS) – úszás, 200 m pillangó
    • Gyurta Gergely (METU) – úszás, 1500 m gyors
    • Kozák Luca (DE) – atlétika, 100 m gát
    • Szikszai Róbert (NYE) – atlétika, diszkoszvetés

fotó: MEFS

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!