Hétvégén került megrendezésre a 2018-as vízilabda MEFOB első fordulója, csoportmérkőzéses formában. A Testnevelési Egyetem csapata első ízben vett részt a versenyen, ugyanis szeptemberben alakult meg a vízilabda szakosztály a TFSE-ben, így mind a játékosok, mind az edzői stáb számára ez volt az első éles megmérettetés.
A nevező csapatokat két csoportba sorsolták. A TF a B jelű négyesbe került a Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem társaságában. A mérkőzéseket két helyszínen, a Császár-Komjádi Sportuszodában és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezték és csapatunk a Hajósban küzdhetett a minél jobb helyezés eléréséért.

Első ellenfelünk az egri Eszterházy Károly Egyetem csapata volt, amely minden héten az OBI/B-ben szerepel. Frissen alakult együttesünk tisztességgel helyt állt, de többre nem futotta erejéből az edzésben lévő és jóval összeszokottabb riválissal szemben.
A második mérkőzést szintén egy összecsiszoltabb csapat, a Corvinus ellen játszotta a Testnevelési Egyetem gárdája. Ezen a meccsen parádésan kezdtünk, sokáig kapott gól nélkül állt a TF, miközben elől rendre jó megoldásokat választottak a játékosaink. Az utolsó negyedre sajnos leadtuk előnyünket, rendkívül izgalmas hajrá következett, amelyben egyik fél sem tudta kicsikarni a győzelmet, így ez a meccs döntetlennel zárult
Utoljára következett a Semmelweis Egyetem elleni találkozó. A késő esti mérkőzésen mindkét csapaton meglátszott az aznapi terhelés, a nézők szép játék helyett inkább egy brusztolós összecsapást láthattak. A küzdelemből végül mi jöttünk ki jobban, egy góllal sikerült legyűrni az orvosi egyetem csapatát.
A Testnevelési Egyetem így 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel zárta ezt a maratoni hosszúságú szombat délutánt. Mindenképp szép eredmény ez formálódó csapatunktól, mely végül a csoport harmadik helyét szerezte meg. A MEFOB április 7-én folytatódik a negyeddöntőkkel, ahol az A csoport második helyezettje, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem vár ránk.
A TF eredményei:
- Testnevelési Egyetem – Eszterházy Károly Egyetem 12-18
- Testnevelési Egyetem – Budapesti Corvinus Egyetem 10-10
- Semmelweis Egyetem – Testnevelési Egyetem 8-9
A csoport végeredménye
- Eszterházy Károly Egyetem 9 pont
- Budapesti Corvinus Egyetem 4 pont
- Testnevelési Egyetem 4 pont
- Semmelweis Egyetem 0 pont