Szomjaznak a szaktudásra
2018. szeptember 14.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A második évét kezdte el egyetemünk szakedzői képzésén Tóth Tímea, világbajnoki ezüst- és bronz-, illetve Európa-bajnoki bronzérmes korábbi kézilabdázónk. A korábbi remek játékos az első évet jól teljesítette, jóllehet valójában nem ez volt az első éve a Testnevelési Egyetemen.

Szomjaznak a szaktudásra (Tóth Tímea)

„Merthogy a sportszervező szakot már korábban elvégeztem – adtuk át a szót a kétezres évek egyik, ha nem a legjobb magyar balátlövőjének. – Örülök, hogy tavaly újraindult a szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen, azt hiszem, az összes idejáró társam nevében mondhatom, hogy valamennyien szomjazunk a szaktudásra, arra, hogy a lehető legmagasabb szintű ismeretséggel legyünk felvértezve. Aki most körbenéz az egyetem területén, láthatja, milyen szintű modernizálás van folyamatban, biztos vagyok benne, hogy ezzel összhangban lesz a képzés minősége is.”

A most vasárnap a 38. születésnapját ünneplő klasszisunk elmondta: a képzés során minden bizonnyal az utánpótlásra specializálódik.

„Már van némi tapasztalatom az edzősködéssel kapcsolatban, márciusban ugyanis megnyitotta kapuit a Tóth Timi Utánpótlás Sportiskola, ott foglalkozom gyerekekkel. Ahhoz, hogy valakiből jó edző legyen, nyilván szükségszerű a szakmai tapasztalat, de nem szabad elfelejteni, hogy a szakmát meg is kell tanulni. Haladni kell a korral, új szemléletek, új nézetek jönnek, s csak akkor tudunk lépést tartani a világgal, ha beleállunk a tanulásba, ha belső késztetést érzünk például szakirodalmak olvasására, vagy arra, hogy tanulmányozzuk, miben jár esetleg előttünk a külföld.”

Európai színvonalú, a mai igényeknek minden szempontból megfelelő campus van kialakulóban a Testnevelési Egyetemen, és ahogyan Tóth Tímea fogalmazott: egészen biztos, hogy a TE jövője, a múltjához méltó lesz. 

fotó: nemzetisport.hu

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!