Hallgatóink a téli Universiadén
2019. március 20.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A napokban ért véget a 29. téli Universiade az oroszországi Krasznojarszkban. Az egyetemisták olimpiája bizonyos szempontból történelmi volt számunkra, hiszen több mint fél évszázad, egészen pontosan 53 esztendő elteltével először szerepelt a játékokon az egyetemi jégkorong-válogatott.

Ebben a csapatban öt hokis is képviselte a Testnevelési Egyetemet: a kapus Ágoston Olivér, a hátvéd Inglis Ákos, valamint az egyaránt csatár Czakó Barna, Németh Árpád és Szlama Dániel. A jégkorong-csapat az előkelő kilencedik helyen végzett a rendkívül erős mezőnyben, s érte el ezáltal a minden eddiginél nagyobb létszámú, 40 fős magyar küldöttség legjobb eredményét! Egyetemünket képviselte a téli Universiadén az orosz származású Maszljanko Alexander is, ő műkorcsolyában versenyzett.

Hallgatóink a téli Universiadén (jégkorong)

A magyar csapat tagjai edzés közben, köztük TE-s hallgatókkal (Fotó: mozdulj.hu)

A gyönyörű szibériai városban megrendezett egyetemi olimpián hatvan ország háromezer sportolója vett részt.

Vas Márton a magyar válogatott vezetőedzője a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján így értékelt:

"A legpozitívabb az volt, hogy két vesztes meccs után is mennyire lehetett a játékosokat motiválni, mennyire beleálltak a munkába és milyen keményen végigdolgozták az egész hetet. Nem volt könnyű feladatuk olyan hoki nagyhatalmak ellen, mint az orosz vagy a szlovák, de beleadtak mindent, keményen melóztak és próbáltak megfelelni az elvárásoknak. Ha lett volna sanszunk még jobban ráébreszteni a játékosokat az elején, hogy akár az Egyesült Államok, akár Csehország ellen több keresnivalónk van, akkor jobb eredményt érhettünk volna el. Sajnos nem láttuk őket előtte, és nem tudtuk összemérni a szinteket. Mire rájöttünk, hogy van keresnivalónk, addigra pedig már olyan csapatok következtek, mint az orosz és a szlovák."

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!