A közelmúltban rangos elismerést vehetett át Dr. Ökrös Csaba, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének vezetője: április 17-én, a Magyar Kézilabda Szövetség tisztújító küldöttgyűlésén Elismerő Oklevelet kapott. Ezt a kitüntetést évente adja át a szövetség, s mindig olyan szakembernek, akit a magyar kézilabdázásért kifejtett eredményes tevékenysége révén arra érdemesnek tart.
„Ha a rangját tekintjük, ez a harmadik számú elismerés a Magyar Kézilabda Szövetségnél – mondta megkeresésünkre Dr. Ökrös Csaba. – Valójában már a felterjesztés is meglepett. Csaknem huszonöt éve dolgozom edzőként a magyar kézilabdában, végigjártam a szamárlétrát, voltam harmad-, másod- és első osztályú csapata edzője, jelenleg pedig a tanulmányi bizottságban végzek folyamatos munkát a szervezetnél. Végtelenül boldog vagyok s megtisztelve érzem magam, hogy megkaptam az Elismerő Oklevelet.”
Dr. Ökrös Csaba egy televíziós műsorban (Forrás: DIGI Sport)
Ki ne tudná, hogy a TFSE női kosárlabda-csapata a bajnoki címért verseng az NB I/B-ben, s ennek apropóján megkérdeztük Ökrös Csabát: számíthatunk-e arra, hogy egyesületünk kézicsapatai is ilyen magas szinten játsszanak?
„Határozottan ez a célunk – válaszolta egyetemünk oktatója. – Sajnos elmúltak már azok az idők, amikor egy-egy csapatnál csak a szív és a klubhűség játszik főszerepet, igenis ösztönözni kell a játékosokat. Egyetemünk vezetősége megteremtette a lehetőséget sportolóink ösztöndíjazására, de ha lépést akarunk tartani a fejlődéssel és magas szintű eredmények elérésére törekszünk mind női, mind pedig férfivonalon, komolyabb szintre kell lépnünk a díjazás kapcsán is.”
A jövő hét végén Budapest ad otthont a női kézilabdázók Bajnokok Ligája négyes döntőjének, s a legjobb négy csapat között szerepel a címvédő Győr. Vajon sikerül a címvédés?
„Valamennyien ebben reménykedünk – mondta Ökrös Csaba. – Az elődöntő másik ágán szereplő orosz Rosztov a jelek szerint méltó ellenfele lehet a magyar bajnokcsapatnak, de úgy vagyok vele, előbb jusson be a döntőbe a Győr! Ezen a szinten tényleg bármilyen eredmény előfordulhat, elvégre ki számított rá, hogy a Veszprém idegenben mér nagy csapást a német Flensburgra, vagy hogy a magyar bajnoki címvédő Szeged nyolc góllal kikap Szkopjéban a BL-negyeddöntő első felvonásán?”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001