Az úszók szövetségi kapitányának habilitációja
2019. május 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Két habilitációs előadásra és nyilvános vitára is sor került a múlt héten a Testnevelési Egyetemen. Előbb Bartusné Dr. Szmodis Márta, majd a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, egyetemünk tanszékvezetője, Dr. Sós Csaba tartotta meg előadását, és a habilitációs eljárás keretében sor került az értekezések nyilvános vitájára is.

Bartusné Dr. Szmodis Márta értekezésének címe: A rendszeres fizikai aktivitás morfológiai, fiziológiai és pszichoszomatikus hatásainak átfogó vizsgálata gyermek- és fiatal felnőtt korban volt, míg a München teremben megtartott Habilitációs előadásának címe: Táplálkozás-élettan és dietetika: Fehérjék.

Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az értekezés bírálója kiemelte, „A szerző azt vizsgálta, hogy a fizikai aktivitás a különböző életkorokban, az iskoláskortól a fiatal felnőttkorig, milyen arányban van jelen a diákok életében és mindez miként befolyásolja egészségi állapotukat és közérzetüket, fizikai teljesítményüket. A hazai referenciaértékek megállapításán túl, az értekezésben a szerző megfigyelte, hogy az életkor előrehaladtával jelentősen csökken az mozgás mennyisége, különösen a lányoknál. Bartusné Dr. Szmodis Márta többek közt azt is megállapította, hogy ezért is volt különösen hasznos a mindennapi testnevelés bevezetése." 

Az Egészségtudományi és Sportorvosi tanszék docense, aki egyben az Egészségfejlesztési szakirány vezetője is, a bírálóbizottságtól kiváló minősítést, 100 százalékot kapott, amelyhez gratulálunk. 

Az Úszás és Vizisportok Tanszék vezetője, Dr. Sós Csaba Az úszósport fejlődési tendenciái a világversenyek alapján, 1972 és 2017 között címmel tartotta meg előadását, amelyen a magyar vízes sportok kiválóságai közül sokan jelen voltak. Az értekezést terveink szerint hamarosan kivonatosan itt a honlapon is közöljük, így ezúttal csak annyit állapítunk meg, hogy a téma a sportot kedvelők számára különösen is érdekes volt. Az előadás a magyar sport szép ünnepének is számított. Aki ott volt a TE új központi épületében az Athén teremben testközelből tapasztalhatta meg a magyar sport erejét. Mindez jelen esetben - fontos kiemelni - egy komoly sporttudományos szakember, egy kiváló edző és tanár évtizedek közös munkáját összegző szavait, egyben gondolatait hallgatva történhetett meg.  

Az úszók szövetségi kapitányának habilitációja

A hallgatóság között többek közt ott volt Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos intézményünk rektora; Wladár Sándor olimpiai bajnok, a MÚSZ elnöke; Dr. Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó; Dala Tamás BEK-győztes, olimpiai negyedik vízilabdázó; id. Cseh László, az első magyar ifjúsági Európa-bajnok; Kemény Ferenc, "Fecsó bá", akit sokan nagyon rég láttak nyilvános eseményen; Dr. Tóth Ákos, a Testnevelési Egyetem tanára, korábbi szövetségi kapitány; Martinek János, az öttusázók szövetségi kapitánya; Vad Lajos, a bajnoki ezüstérmes OSC vízilabda-csapatának edzője és még sokan mások. 

Az úszók szövetségi kapitányának habilitációja

Dr. Sós Csaba előadását egyöntetű elismerés fogadta és a Dr. Magas István, egykori olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok vízilabdázó, a Corvinus egyetem professzora vezette bírálóbizottság 96 százalékos eredményt szavazott meg a munkára.

Bartusné Dr. Szmodis Mártának és Dr. Sós Csabának ezúton is gratulálunk! 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!