Ungvári Attila: két érem, egy államvizsga
2019. július 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Nagyszerűen szerepelt a napokban véget ért 2. Európai Játékokon Ungvári Attila. A harmincéves cselgáncsozó a 81 kilogrammosok súlycsoportjában bronzérmes lett, s mivel a minszki játékok egyúttal cselgáncs Európa-bajnokság is volt, két bronzzal gazdagodott.

„Ez a második Európa-bajnoki bronzérmem, ha belegondolok, talán értékesebb is, mint az előző – mondta megkeresésünkre a rokonszenves sportoló. – Pályafutásom során számos akadállyal kellett megküzdenem, ezért az éremért is rengeteget dolgoztam, örülök, hogy ilyen jó eredménnyel zártam a múlt hetet.”

És nem csupán a sport szempontjából, Ungvári Attila ugyanis a múlt héten letette az államvizsgát a Testnevelési Egyetemen.

„Testnevelő-edző szakon végeztem – folytatta a remek dzsúdós. – Levelezőre jártam, a versenysport mellett csak így volt rá lehetőségem, nehéz volt összeegyeztetni a sportot a tanulással. Köszönettel tartozom a tanáraimnak, hogy sok esetben méltányolták, hogy a versenyeim miatt kevés a szabadidőm.”

Ungvári Attila: két érem egy államvizsga

Az Eb-bronzérmes Ungvári Attila megküzdött a sikerért  (Kép forrása: 24.hu)

A nyáron sincs ideje a pihenésre, mert jószerével egymást követik a rangosabbnál rangosabb viadalok, beleértve az olimpiai kvalifikációs versenyeket is. Attila természetesen igyekszik a lehető legtöbb pontot gyűjteni ezeken az eseményeken, mert a végelszámolásnál az első 18 versenyző nyer jogot a jövő évi tokiói olimpián indulásra.

„Hogy folytatom-e a tanulmányaimat? Nos, ez még a jövő zenéje, mert a következő időszakban rengeteg versenyem lesz, többek között Budapesten is, és nagyon szeretnék kijutni a tokiói olimpiára. De elképzelhető, hogy a későbbiekben megpályázom az MSc-t” – zárta mondandóját a ceglédi cselgáncsozó.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!