Eb-ezüst a zárónapon
2019. július 29.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Vasárnap befejeződtek a küzdelmek a Szellemi Sportok (Bridzs és Sakk) Egyetemi Európa-bajnokságán. A Testnevelési Egyetem női sakkcsapata a második helyen végzett a rapidversenyen, mindössze egy ponttal lemaradva az Európa-bajnok Uráli egyetem mögött.

Az utolsó versenynapra is maradtak izgalmak az egyetemi sakk- és bridzs Eb-n, hiszen több számban is ekkor dőlt el az Eb-cím sorsa. A zárónapra egy-egy forduló maradt hátra a női és a férfi rapid sakkversenyből, három a bridzsezők csapatviadalából. Szintén vasárnap tartották a női és férfi sakkozók egyéni villámversenyét.

A számunkra legfontosabb versenyszámban, a női sakkozók rapid csapatviadalán a Testnevelési Egyetem az Uráli egyetem mögött a második helyről várta a vasárnapi zárófordulót. Bár Varga Zsuzsa és Terbe Klára a lengyel AGH egyetem elleni mérkőzésen hozta a kötelezőt, mivel az Uráli egyetem szintén megnyerte utolsó mérkőzését, az orosz csapaté lett az egyetemi Eb-cím. A TE csapata a torna mindhárom versenynapján meggyőző teljesítményt nyújtott, így – a 2017-es Eb-bronz után – az idén a dobogó második fokára állhatott fel.

Eb-ezüst a zárónapon (Varga Zsuzsa, Terbe Klára)

Nem hozott izgalmakat a férfi sakkozók rapid csapatversenyének zárófordulója, amelyben az orosz Uráli egyetemnek ugyan csak egy remire futotta az Athéni egyetem ellen, az Eb-címvédéshez ez is elég volt. Hiába hajrázott jól az orosz együttest üldöző Örmény állami egyetem, végül meg kellett elégedne az ezüstéremmel.  

A nők egyéni villámversenyén a tizenöt fős mezőnyben a TE-t szintén Terbe Zsuzsa és Varga Klára képviselte. A csapatversenyen ezüstérmet szerző sakkozóink remekül helytálltak, Terbe a negyedik, Varga a hatodik helyen zárta az Eb-t. Az első helyen az Uráli egyetem hallgatója, Daria Voit, a másodikon honfitársa, Polina Shuvalova végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Semmelweis egyetem hallgatója, Juhász Barbara léphetett fel.

A férfiak egyéni villámversenyén – amelyre negyvenegyen neveztek – ukrán siker született, a Lvivi egyetem hallgatója Kirill Shevchenko végzett az élen honfitársa és egyben csapattársa, Petro Golubka előtt. A magyar indulók közül a legjobb eredményt ifj. Egri László, a Széchenyi István Egyetem hallgatója érte el, aki a nyolcadik lett.

A bridzsezőknél három fordulót játszottak a zárónapon, amelyen a végső győzelemre a lengyel Kozminski egyetemnek, a szintén lengyel Wroclaw egyetemnek, valamint a német Tubingeni egyetemnek volt a legnagyobb esélye. Mivel szombaton a német csapat mindkét mérkőzősét elveszítette (az egyiket éppen a rivális wroclawiak ellen), a két lengyel egyetem kedvező helyzetből várta a vasárnapi zárófordulókat. A 11. és a 12. kört követően a Kozminski egyetem előnye már hát pont volt a rivális németekkel szemben. Az utolsó fordulóban azonban feje tetejére állt a verseny, a Kozminski egyetem mögött a cseh Károly egyetem ért a dobogó második, míg a Wroclaw egyetem a harmadik fokára, az Eb-címre is esélyes német csapat végül a negyedik helyen fejezte be a kontinenstornát.

A nap záróeseménye az este hat órától a TE aulájában sorra kerülő ünnepélyes záróünnepség és díjátadó volt, amelyen beszédet mondott Liviu Matac, az Európai Egyetemi Sportszövetség küldötte, Dr. Homonnay Géza, a Magyar Bridzsszövetség elnöke, valamint Dr. Sterbenz Tamás, a TE rektorhelyettese.

Dr. Sterbenz Tamás hangsúlyozta: a Testnevelési Egyetem számára megtisztelő volt, hogy az intézmény ilyen kiemelt jelentőségű európai sporteseménynek adhatott otthont.

Rapidverseny, nők:

  1. Uráli egyetem (Oroszország) 13 pont
  2. Testnevelési Egyetem 12 pont
  3. Ozyegin egyetem (Törökország) 9 pont

Rapidverseny, férfiak:

  1. Uráli egyetem (Oroszország) 15 pont
  2. Örmény állami egyetem (Örményország) 14 pont
  3. Lvivi egyetem (Ukrajna) 14 pont

Villámverseny, nők:

  1. Daria Voit (Uráli Egyetem) 8 pont
  2. Polina Shuvalova (Uráli Egyetem) 7,5 pont
  3. 3. Juhász Barbara (Semmelweis Egyetem), 6,5 pont

Villámverseny, férfiak:

  1. Kirill Shevchenko (Lvivi egyetem) 8 pont
  2. Petro Golubka (Lvivi egyetem) 7,5 pont
  3. Maksim Chigaev (Uráli egyetem) 7 pont

Bridzs:

  1. Kozminski egyetem (Lengyelország) 181.56 pont
  2. Károly egyetem (Csehország) 180.38 pont
  3. Wroclaw egyetem (Lengyelország) 178.97 pont

További fotók az esemény Facebook oldalán.

Bánfalvi Szabolcs – Márványkövi Ferenc

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!