Büszkeségeink

Tanár kollégáink kitüntetése

Augusztus 16-án a Pesti Vigadóban került sor arra az ünnepségre, amelyen Rétvári Bence az EMMI államtitkára adta át az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket, többek mellett kollégáinknak is.

Az államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, a nemzeti ünnepek alkalmat adnak arra, hogy a közösség elismerje azokat, akik másokért tesznek, kiváló tehetséggel rendelkeznek vagy másoknál több szorgalommal végzik feladatukat. A ma kitüntetetteket nagy elismerés illeti, amiért hosszan el mertek köteleződni egy közösségnek, fontos hivatás, kutatási téma vagy bármilyen feladat mellett. Azért is kiemelten fontos díjazni és példaként állítani a kitartó teljesítményt, mert ma már nem divatos az ilyen fajta hosszú elköteleződés, a fiataloknak pedig sokszor vonzóbb a pillanatnyi haszonszerzésre törekvő „celebség” és „influenszerség”.

Tanár kollégáink kitüntetése (Nemerkényi Krisztina)

Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina veszi át kitüntetését Rétvári  Bencétől, az EMMI államtitkárától  (Fotó: Mónus Márton MTI)

Az érdemkereszt a nemzet szolgáltában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismeréseként adományozható magyar és külföldi állampolgárnak.

Kollégáink közül Magyar Arany Érdemkeresztet adományoztak Dr. Zarándi László Intézményünk volt tanszékvezetője, mesteredző részére. A 90 éves olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Laci bácsi a 4x100 méteres váltó tagjaként érte el sportsikereit, aktív sportolói pályafutása után a Testnevelési Főiskolán oktatóként és edzőként a magyar testkultúra és az atlétika eredményességét segítette, számos válogatott atléta felkészülését irányította. Egyetlen munkahelyén a TF-en negyvennégy évig alkotott. A díjat nevében Szalma László, az Atlétika Tanszék jelenlegi vezetője vette át.

Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina a Sportszaknyelvi Lektorátus nyelvtanára – aki 23 éven keresztül vezette az egységet –, a sportszaknyelvi oktatás kidolgozását, valamint a TF műhely Kulturális Egyesület létrehozását is magába foglaló, több mint négy évtizedes egyetemi oktatói munkája elismeréseként.

Szívből gratulálunk!

TF,kitüntetés,EMMI,Nemerkényi ­Krisztina,Zarándi László