Átadták a Németh Ferenc fotópályázat díjait
2019. október 2.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Testnevelési Egyetemen (TF) harmadszor megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia társrendezvényeként szerdán megtartott ünnepségen adták át a TE által életre hívott Németh Ferenc fotópályázat díjait.

Átadták a Németh Ferenc fotópályázat díjait

Vincze Ottó a Németh Ferenc fotókiállításon (Fotók: Tumbász Hédi, Nemzeti Sport)

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora arról beszélt, hogy már második alkalommal rendezik meg a Németh Ferenc fotókiállítást, amellyel az MTI, a Nemzeti Sport és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) egykori, 2013-ban elhunyt kitűnő fotósának állítanak emléket. Elmondta, hogy Németh Ferenccel sok kézilabda-mérkőzés élménye, emléke köti össze, baráti kapcsolatban voltak egymással.

Átadták a Németh Ferenc fotópályázat díjait

Micheller Szilvia és a Zsóri Dániel ollózásáról készített díjnyertes fotó

„Örülök annak, hogy Németh Ferenc hagyatékából kiállíthatunk néhányat, és szeretném, ha a TF a jövőben is otthont adna a sportpillanatokat megörökítő alkotásoknak, ezzel is jelezve, hogy a sport a kultúra része” – fogalmazott Mocsai Lajos.

„Úgy érzem, apu hazatért, hiszen ide jártunk vele focizni. Köszönöm, hogy a kiállítás létrejött, és remélem, sok embernek szerez majd örömet” – mondta Németh Péter, az egykori fotós fia.

Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség ügyvezető igazgatója felidézte, hogy Németh Ferenc nemcsak futballmeccseken, hanem számtalan rangos sporteseményen, nyári és téli olimpián örökítette meg – többek között – a magyar sportolók szereplését.

Ahogy a fotópályázat ötletgazdája, Mezei Dániel ismertette, 2019-ben a Németh Ferenc-díj első helyezettje Micheller Szilvia (Nemzeti Sport) Nyissz című fotója lett, amely Zsóri Dánielnek, a Mol Fehérvár FC támadójának még a Debrecen színeiben lőtt, Puskás-díjas gólját ábrázolja. A Testnevelési Egyetem fotódíját Décsi Zsuzsa Összegabalyodva című alkotása nyerte, a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója pedig Csudai Sándor Telitalálat című műve lett.

A kiállítás – melyet támogatott a LikeGroup Kft., a Nemzeti Sportügynökség, és a Hungaroring Sport Zrt. – október végéig látogatható a TF bejáratánál.

A Németh Ferenc-díjért profi fotósok versenyezhettek. A győztes 150 ezer, a kategróiaelsők 75.000 forintot jutalmat kaptak. A Testnevelési Egyetem fotódíja amatőröknek és 21 év alatti nevezőknek szólt, míg a hazai rendezésű világesemények legjobb fotója díjra a Magyarországon megrendezett sport világeseményeken készült profi és amatőr fotósok pályamunkáit várták.

Átadták a Németh Ferenc fotópályázat díjait

A Németh Ferenc-díj dobogósai: Árvay Károly, Micheller Szilvia és idősebb Horváth László

A Testnevelés Egyetem fotódíjának győztesei: Décsi Zsuzsa, Csák István, Mihalka Csaba

A Hazai rendezésű világesemények legjobb fotója díj dobogósíi: Csudai Sándor, Halmágyi Loránd Zsolt, Szaniszló Róbert 

A győztes pályamunkák itt tekinthetőek meg.

forrás: nemzetisport.hu 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!