Büszkeségeink

Pigniczki Fanni: irány a tokiói olimpia!

Kivívta az indulási jogot a nyári tokiói olimpiára (július 23.–augusztus 8.) a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni! A Testnevelési Egyetem Rg szakedzői harmadéves, államvizsga előtt álló hallgatója – aki utána is folytatja tanulmányait az intézményben – mind a négy szerével hibátlanul mutatta be gyakorlatát a várnai Európa-bajnokság top 24-es egyéni összetett döntőjében, és 97.250 összpontszámával megszerezte az olimpiai kvótát.

Pigniczki Fanni: irány a tokiói olimpia

fotó: nemzetisport.hu

„Természetesen a nyári játékokon is szeretném megmutatni, mire vagyok képes, ám egyelőre fel kell töltődnöm az erőltetett menet után. Tokió kapcsán is megvan már a cél a fejemben, rendszerint ezt meg is beszélem a hozzám közelállókkal, az edzőmmel, és ilyenkor elmaradhatatlan a papír és a ceruza is: mindig leírom, miért is küzdök, és ez kikerül a szobám falára” – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában a 21 esztendős sportoló.

Ritmikus gimnasztikában több mint két évtized után szerepelhet ismét magyar versenyző olimpián, mindeddig Fráter Viktória volt az utolsó, aki ebben a sportágban Magyarországot képviselte, még 2000-ben Sydneyben. Nem mellesleg ő három olimpián is bemutathatta gyakorlatát, Sydneyt megelőzően 1992-ben Barcelonában, valamint 1996-ban Atlantában.

„Nagyon vártuk már ezt a kvótát – mondta megkeresésünkre Fráter Viktória, a hazai sportági szövetség elnökségi tagja, aki kedden záróvizsgázik a TE-n a Sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú továbbképzésen. – Fanni az idén államvizsgázik a Testnevelési Egyetemen, és milyen érdekes az élet: én is az olimpia előtt államvizsgáztam anno kétezerben. Fanninak minden adottsága megvan a kiugró eredmény eléréséhez, a jól sikerült felkészülése jószerével predesztinálta az olimpiára jutást. Az elmúlt három-négy évben jelentős fejlődésen ment, illetve megy keresztül a sportágunk a szakma és támogatás szempontjából egyaránt, reméljük, hogy Fanni sikerét sok másik követi a jövőben. Nagyon boldogok vagyunk.”

olimpia,interjú,olimpiai kvóta,Pigniczki Fanni