Megnyerte az öttusázók csapatversenyét Magyarország a Kairóban rendezett világbajnokságon, Marosi Ádám és Bereczki Richárd mellett a Testnevelési Egyetemen tanuló Demeter Bence is aranyérmes lett! A 31 esztendős versenyző így immár háromszoros világbajnoknak vallhatja magát, Európa-bajnokságról pedig négy aranya van eddig.
kép: nemzetisport.hu
Mégsem biztos, hogy részt vehet a nyári tokiói olimpián...
Martinek János, a magyar férfi öttusa-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön úgy határozott, hogy a Kairóban egyéniben is aranyérmes Marosi Ádámot, valamint a jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó Kasza Róbertet javasolja a két tokiói indulónak a június 30-iki elnökségi ülésen. Ha azonban Kasza sérülése nem javul a megfelelő ütemben, Demeter Bence lehet a másik induló.
„Sajnos nem sikerült jól a lovaglásom a kairói világbajnokságon, így egyéniben csak kilencedik lettem, és legrosszabb esetben hatodikként kellett volna végeznem, hogy Marosi Ádám mellett engem jelöljenek a másik tokiói indulónak – mondta megkeresésünkre Demeter Bence. – Nyilván fájó számomra a döntés, de tulajdonképen igazságos, és természetesen elfogadom. Marosi Ádám július huszonhatodikán tölti be harminchetedik életévét, mégis rendkívül magas szinten teljesít, erőnlétileg és mentálisan egyaránt kiemelkedőt nyújt. Az ő példája lebeghet a szemem, mi több, a szemünk előtt, hogy kitartással és sok munkával ennyi idősen is világraszóló eredményeket lehet elérni.”
A rokonszenves sportoló – aki nem mellesleg műszaki menedzser, logisztika diplomával büszkélkedhet – a szakedzőin hallgató a Testnevelési Egyetemen, az idén végez.
„A sűrű versenynaptár miatt az elmúlt időszakban nem volt elég időm, amit a tanulásra fordíthattam, de szerintem így sem lesz problémám a szakedzői elvégzésével, megfelelően fel tudok majd készülni a szakdolgozatra.”
Érdekesség vele kapcsolatban, hogy belépett a Magyar Honvédség Sportszázadába.
„Korábban más öttusázók is beléptek a Sportszázadba, és nagyon megtetszett ez az életpályamodell. Hiszem, hogy nem csupán sportolóként, hanem katonaként is helyt tudok állni az életben” – zárta szavait Demeter Bence.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001