Búcsú Kotányi Magdolnától
2025. augusztus 8.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Augusztusban lett volna 79 éves a TF vidám és népszerű munkatársa.

Csütörtökön kísértük utolsó útjára volt kolléganőnket, Kotányi Magdolnát, aki 1996-ban lett az akkor Magyar Testnevelési Egyetemként ismert intézményünk munkatársa. Hamar beilleszkedett a közösségbe, jellegzetes mély hangja vidám természettel párosult.

Rektor-, illetve dékánhelyettesek mellett kezdte munkásságát a Rektori Titkárságon, majd az Atlétika Tanszéken dolgozott 2012-es nyugdíjba vonulásáig. Utána sem szakította meg a kapcsolatot a TF-fel, szakszervezeti tagként rendszeresen visszajárt a közös ünnepekre, baráti beszélgetésekre, s többször feltűnt közösségi eseményeken is.

Bucsu Kotanyi Magdolnatol 1

A Fiumei úti sírkertben vettünk tőle végső búcsút.

A bensőséges búcsúztatás alkalmával öccse felelevenítette Magdi életének fontosabb állomásait; családjáról, közös emlékekről osztott meg érdekes történeteket. Arról is mesélt, hogy Magdi – nyugdíjazása után – sokat sportolt, utazgatott, közösségekbe járt, festett, rajzolt,  aktív életet élt. Halála váratlanul érte családját és ismerőseit.

Magdi most, augusztusban lett volna 79 éves.

Hamvai szórással kerültek a temető földjébe.

Emlékeinkben megőrizzük kedves alakját, természetét.

Nyugodj békében, Magdi!

Bucsu Kotanyi Magdolnatol 3

Címkék: gyász,temetés
2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!