Látványos program, valamint versenylehetőség várja az érdeklődőket az Európai Sporthét hivatalos nyitó eseményén Budapesten.
Az Európai Bizottság 2015-ös kezdeményezésére minden évben a szeptember 23. és 30. közötti időszak az Európai Sporthét, amelynek célja, hogy a kontinens lakói egy héten keresztül minél többet mozogjanak. Nos, szeptember 23-án Budapesten igazán látványos program várja az érdeklődőket: a LED’S RUN fényfutás a Duna partján, a Nemzeti Atlétikai Központban két, illetve öt kilométeres távon.
Ez lesz az Európai Sporthét hivatalos nyitóeseménye, amelynek keretében a résztvevők megismerhetik a Nemzeti Atlétikai Központot, elsőként vehetik birtokba az egyedülálló panoráma-futókört, átfuthatnak az ikonikus gyaloghídon, és ott is járhatnak, ahol a sportág legnagyobbjai készültek a versenyekre a tavalyi világbajnokságon. A fesztiválhangulatról világító ruhába bújó táncosok, tűzzsonglőrök, LED-es artisták, dobosok és DJ-k gondoskodnak.
A versenyközpont szeptember 23-án 17 órakor nyit, bemelegíteni 18.15-től 18.30-ig lehet, a kétkilométeres táv versenyzői 19 órakor, az ötkilométereséi pedig 20 órakor rajtolnak. Érdemes minél hamarabb jelentkezni a www.ledsrun.hu oldalon, mert szeptember 9-ig a rövidebb távra 1500, a hosszabbra 3000 forint a nevezési díj, s aki aznap éjfélig megteszi, limitált kiadású Sportoló Nemzet futópólót kap ajándékba. Szeptember 10. és 19. között 2500, illetve 4000 forint a nevezési díj (ezért egyszerű futópóló jár ajándékba), s ha marad hely, a verseny helyszínén is lehet jelentkezni ugyancsak 2500, illetve 4000 forintért.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001