Dabason alapoztak a TFSE férfi kézilabdásai
2020. augusztus 26.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A 2020–2021 idény felvezetéseként a Budapesthez közeli, kiváló adottságú Dabason adott otthont a kézilabda-bajnokságot előkészítő edzőtábornak. Tíz nap alatt 34 edzésre került sor a férfikézilabda szakosztály keretein belül, ami válogatott szintű terhelést adott a játékosoknak.

 Dabason alapoztak a TFSE férfi kézilabdásai

A fiúk kiválóan dolgoztak, senki nem panaszkodott, megküzdöttek a jelentkező fájdalmakkal. A munkát dicséri az is, hogy senki sem sérült meg. A kondicionális termi, futó és súlyzós munkákat természetesen kiegészítette a mentális fejlesztés és néhány, vízben végrehajtott erősítő komplex gyakorlatsor is.

Az előttünk álló idény szakmai feladata, hogy az 1925-ben alapított egyesülethez méltó teljesítményt kell nyújtani és közben olyan minőségi módon kell megvalósítani a szakmai munkát, amely megfelel az épülő létesítmények XXI. századi kiemelkedő szintjének.

Györfi János mesteredző így jellemezte az eltelt napokat: „Még én is elfáradtam a harminc fokban, a napi három-négy edzésre történő oda és vissza, illetve az edzés közbeni sétában, nemhogy a fiúk! Példamutató volt a munka és a fegyelmezettség, a TFSE-stílus megvalósítása. Gratulálok a fiúknak! A most következő három hétben következik a gyorsulás, a pontosság, a forma tökéletesítése. A hétvégén a TFSE-Axis mundi kézilabdatorna következik, amelyen a minél gyorsabb formába lendülés a stratégiai cél. Sürget az idő, hiszen a csúcsformát a bajnokság első három mérkőzésére el kell érni. A Szent István női középiskolára épülő csapatát sikerült a másodosztály 11. helyéről a világ legerősebb bajnokságába juttatnom, most is minden tudásomat, tapasztalatomat igyekszem bevetni az emelkedés elérésében. A fiúk szerencsére partnerek, elvárom tőlük a minőséget.

Megtisztelő egy közel százéves egyetem egyszerre alapított egyesületében dolgozni, de az az álmom, a misszióm, hogy rövidesen ismét olyan hely legyen a TFSE kézilabda szakosztálya, mint az aktív játékoskoromban, ilyen egyszerű és makacsul elhatározott a célom, tehát vágyjon ide kerülni minden egyetemi korban lévő, tanulni vágyó kézilabdás. A legkiválóbb egyetemi hallgatóknak itt a helyük, nem máshol! Hadd idézzek Jamamoto Cunetomo Hagakure – A szamurájok kódexe című művéből: Mi a gyakorlás végső értelme? – hadd mondjam el a választ. – Szíved lelked kell az ügyért áldoznod az adott pillanatban!

Nos, jó évet kívánok a TFSE csapatsportágainak, társainknak, szeretettel várjuk a TFSE vezetőit, szakembereit, sportolóit és természetesen egyetemünk hallgatóit mérkőzéseinkre! Hajrá, TFSE!”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!