Téli diplomaátadó ünnepség a centenárium évében díjátadóval
2025. február 7.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Pénteken az Athén terem adott otthont az intézmény centenárium évében megtartott, díjátadókkal tarkított téli diplomaosztó ünnepségének, amelynek során 135-en kaptak oklevelet.

Február 7-én, pénteken tartották a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) téli diplomaátadó rendezvényét az Athén-teremben. A nagy érdeklődésre tekintettel az eseményt az aulában kivetítőn követhették azok, akik már nem fértek be a nagyelőadóba.  

A most indult posztgraduális nemzetközi sportdiplomáciai képzés öt hallgatóját is beleszámítva összesen 135-en vehették kézhez diplomájukat ezen a napon, legtöbben az osztatlan tanárképzőn végzettek.

Az eseményen az egyetem vezetősége mellett díszvendégként jelen volt és beszédet mondott dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Szintén meghívást kapott és részt vett az ünnepségen többek között Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő, az egyetem egyik nagykövete, prof. dr. Borbély Attila, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány felügyelőbizottsági tagja, dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet nemrég megválasztott főigazgatója, prof.dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, valamint Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, a Budapest Honvéd elnöke.

Teli diplomaatado unnepseg a centenarium eveben dijatadoval 2

Az ünnepséget prof. dr. Sterbenz Tamás rektor nyitotta meg.

„Ez az első jeles alkalom az intézmény centenáriumi évében. Belegondolni is hátborzongató, hogy akik ezerkilencszázhuszonötben, azaz száz éve iratkoztak be az egyetemre, milyen pályát futottak be. Van, aki nemzetközi hírnévre tette szert, van, aki magyar testnevelőként gyakorolt nagy hatást a fiatalokra, van, akiből olimpiai bajnok lett – szám szerint százötvenegyen –, más pedig sportszakemberként segítette a magyar sportot. Kívánom, hogy a most diplomázottak hasonló pályát fussanak be” – mondta a rektor, aki három szakot, a testnevelőtanárt, a sportdiplomáciai nemzetközi diplomácia és a sportteljesítmény-elemzőt emelt ki, és hozzátette, hogy az elmúlt száz év TF-es hagyományait és értékeit a testnevelő tanári képzés reprezentálja a legjobban.    

Teli diplomaatado unnepseg a centenarium eveben dijatadoval 3

Ezt követően dr. Schmidt Ádám köszöntötte a jelenlévőket. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tavalyi párizsi olimpia nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi sportvilág életében is nagy jelentőséggel bírt. Schmidt Ádám gratulációját fejezte ki, hogy a TF több sportolóval is képviseltette magát a játékokon, sőt érmeket is hoztak haza. Ennek a teljesítménynek is köszönhető, hogy 2025-től a TFSE bekerült a kiemelt fővárosi sportegyesületek közé.

„A háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes gondolata, hogy egyik szemmel mindig a célt kell néznünk, a másikkal pedig az odavezető utat. A magyar sport és sportvezetés célja, hogy sportolóink legalább tíz aranyérmet nyerjenek a következő nyári olimpián, ám az odáig vezető út rögösnek tűnik, hiszen jelentős sportszakemberhiánnyal küszködik a magyar sport. Hol máshol, ha nem a TF-en, diplomaosztó ünnepségen kell erre felhívni a figyelmet. A magyar sportnak mindenkire szüksége van, aki ezen a területen képzeli a jövőjét, mert az imént említett hiátust mindenképp be kell foltoznunk” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Teli diplomaatado unnepseg a centenarium eveben dijatadoval 4

Harmadik felszólalóként prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke tartotta meg ünnepi beszédét. A TF korábbi rektora elmondta, életük egyik legfontosabb pillanatában üdvözölheti a diplomájukat átvevőket.

„Rohanó világban kell helytállniuk, amelyben utolérheti önöket a változás, a felelősségvállalás a döntésekért. A diplomaszerzés sokszor a családok erőn felüli támogatásának is köszönhető, és a társas-környezteti motiváció, az elvárások, a célok beteljesülése, a kulturális tényezők, a testkultúra és mozgásműveltség kapcsolatrendszerén keresztül megy végbe” – hangoztatta a kuratórium elnöke.

Az ünnepség a TF sportolója-díjak átadásával folytatódott, amelyeket Sterbenz Tamás rektor és Dolnegó Bálint, a TFSE alelnöke adott át. Az Év legjobb női sportolója-díjat Guzi Blanka BSc sport- és rekreációszervezés szakos hallgató vehette át, aki a tavalyi nyári játékokon negyedik lett a nők öttusaversenyében. Az Év legjobb férfi sportolójának Koch Máté olimpiai, világ- és Európa-bajnok párbajtőrözőt, BA edzőszakos hallgatónkat választották.

Teli diplomaatado unnepseg a centenarium eveben dijatadoval 5

A TFSE igazolt versenyzői kategóriában a legjobb női sportolónak járó díjat a TF tollaslabdaedző alapképzésére járó Kőrösi Ágnes tollaslabdázó vehette át, aki 2024-ben pályafutása során másodszor jutott Eb-nyolcaddöntőbe. A TFSE igazolt versenyzői kategóriában a legjobb férfi sportolónak járó díjat Nerpel Gergely cselgáncsozó, a TF osztatlan testnevelő tanár szakos hallgatója kapta, aki tavaly ezüstérmet szerzett az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs European Open-versenyen, illetve a cselgáncsozók világkupa-sorozatának varsói állomásán.

Az Év csapatának járó díjról a TF aktív státuszú hallgatói online szavazás során dönthettek, amelynek során a legtöbb szavazatot az egyetem NB I-es, hat válogatottat felvonultató női futsalcsapata gyűjtötte be. Az együttes tagjai: Hargas Annamária, Ősz Csenge, Kota Gabriella, Varga Adél, Vicsek Nóra, Tagyi Vivien, Kovács Szilvia, Fábián Rebeka, Dorner Dóra, Benkő Mónika, Balya Dorottya, Balogh Noémi, Ács Krisztina, Dióssy Dorottya.

Az ünnepség folytatásaként Ekanem Bálint volt TF-es hallgató, a TF Műhely aktív tagja énekelte el az "Azért vannak a jóbarátok" című dalt, majd a háromszoros olimpiai- és világbajnok kajakozó, MSc szakedző szakos hallgató, Kammerer Zoltán terjesztette a végzett hallgatók kérelmét a Szenátus elé, majd hallgatók képviseletében az eskü szövegét az osztatlan testnevelő-, gyógytestnevelőtanár-szakon frissen végzett hallgató, Kántor Zsófia olvasta elő.

Hatvanketten osztatlan tanári, 15-en MA tanári – testnevelő tanári, heten MSc sportmenedzser-, öten MSc humánkineziológia-, hárman MSc szakedző-, tizenketten MSc sportteljesítmény-elemző, tizenegyen BA edző-, ketten BSc rekreáció és életmód, további ketten BSc sport- és rekreációszervezés, öten BSc sportszervezés diplomát, öten rendezvényszervezés-sportbiztonság szakirányú továbbképzés, egy fő pedig Lovaskultúra-oktató diplomát vehetett át.

Több neves személy is jelen volt a végzősök, diplomájukat átvevők között: Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó – aki a második diplomáját szerezte a TF-en –, Terbe Zsuzsanna sakkolimpia résztvevő és Schuth Gábor, a felnőtt férfi labdarúgó-válogatott erőnléti edzője.

A folytatásban dr. habil. Kádár Judit képzésvezető köszöntötte a két féléves, angol nyelvű nemzetközi sportdiplomáciai posztgraduális képzés (International Sports Diplomacy Postgraduate Specialization Program) elsőként végzett öt hallgatóját, közöttük négy külföldi hallgatót.  

A diplomázó hallgatók nevében Oravecz Anna frissen végzett osztatlan testnevelő-gyógytestnevelő tanár, a Hallgatói Önkormányzat egykori elnöke búcsúzott el az intézménytől, míg a külföldi hallgatók nevében Maureen Rosita Ojong Ebob-Besong köszönt el az egyetemtől és a képzésen tanító tanárokról. Az ünnepség végén a Bagossy Brothers Company „Visszajövök” című száma hangzott el, útjukra indítva ezzel a TF frissen végzett diplomásait az intézmény centenáriumi évében. 

Fotó: Csortos Máté

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!