Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem korábbi rektora, rector emeritus, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke november 19-én, kedden előadást tart a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.
Mint ismert, 2023 szeptemberében „Sikeres edzői életpályamodell” címmel új, szabadon választható tantárgy indult a TF-en. A program házigazdája prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök volt, és a kurzus során olyan előadók látogattak a TF-re, mint az olimpiai bajnok birkózó Hegedüs Csaba, dr. habil. Rátgéber László kilencszeres magyar bajnok kosárlabda-mesteredző vagy éppen a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző, dr. Kemény Dénes.
A szeptemberben induló kurzus során – amelynek kapuja nemcsak a TF hallgatói, hanem a Magyar Edzők Társasága (MET) továbbképzésén részt vevők előtt is nyitva áll – neves magyar sikeresedzők adják át tapasztalataikat és beszélnek a felkészülésről, versenyről, sikerről, kudarcról, valamint emberi tényezőkről.
November 19-én prof. dr. h. c. Mocsai Lajos készül a hallgatóknak és az érdeklődöknek egy izgalmas előadással.
Hogyan érhetünk el sikert a sportban tudatos tervezéssel és innovációval? Az előadás bemutatja a hatékony tervezést, a prioritások kezelését és a változásokhoz való alkalmazkodást. Szó lesz a közösség erejéről, a siker és kudarc kezeléséről, valamint a tudás új megközelítéseiről. Ismerje meg, hogyan teremthetünk egyensúlyt a fejlődés és a stabilitás között!
Az előadásra mindenkit szeretettel várunk!
Az óra időpontja: november 19., kedd 15.30-17.00
Helyszíne: K1 épület, B002 terem
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001