Biomechanika: fókuszban az öregedés és a kognitív hanyatlás
2024. szeptember 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A mesterséges intelligencia az Alzheimer-kór lefolyásának csillapításában is segíthet.

Érdekes és különleges előadásokkal kecsegtet a biomechanikai szimpózium október 16-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. A szimpóziumon az öregedés és a kognitív hanyatlás lesz a középpontban, no meg a mesterséges intelligencia (AI). A szimpózium egyik üléselnöke Négyesi János, a TF Kineziológiai Tanszékének adjunktusa lesz, vele beszélgettünk a közelgő esemény kapcsán.

„Az öregedés hatására változások következnek be a mozgással kapcsolatos és kognitív funkciókban is. Előadásainkban többek között azt vizsgáljuk, hogy ezeket miként lehet monitorozni a mesterséges intelligencia segítségével – mondta érdeklődésünkre a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Neurokognitív Kutatási Központja, valamint a CRU Hungary Zrt. kutatója. – Az AI sokkal jobban lát, mint mi a két szemünkkel, s ha úgymond ráengedjük a különböző adatsorokra, képes felismerni egyes mintázatokat.”

És milyen bámulatos, hogy hol tart már a tudomány: a mesterséges intelligencia az öregedés egyik legnagyobb „réme”, az Alzheimer-kór felismerésében is szerepet játszhat.

„Hogyan lehet az AI-t, illetve annak eszközeit az Alzheimer-kór felismerésére használni? Ezzel is foglalkozunk – folytatta Négyesi János. – Az agyi képalkotás és AI-alapú adatelemzés ötvözésével olyan strukturális, funkcionális és idegélettani, úgynevezett biomarkereket igyekszünk beazonosítani, amelyek segíthetnek előrejelezni, hogy egy enyhe kognitív zavarban (MCI) vagy szubjektív kognitív hanyatlásban (SCD) szenvedő személy milyen eséllyel lehet Alzheimer-kóros a következő 2-5 évben. Nagyon fontos a korai felismerés, hiszen ez esetben akár az életmód megváltoztatásával, akár gyógyszeres kezeléssel csillapíthatjuk a betegség majdani lefolyását. Amennyiben jelen törekvéseink eredményesek lesznek, és feltételezéseink beigazolódnak, eredményeink azt is segíthetik, hogy azoknál az MCI-ban vagy SCD-ban szenvedő pácienseknél, akiknél csekély esély mutatkozik az Alzheimer-kór kialakulására, ott ne alkalmazzunk drasztikus gyógyszeres kezelést – ezzel kiküszöbölve a szükségtelen potenciális mellékhatásokat. Egy szó, mint száz, a mesterséges intelligencia jelentős szerepet játszik az öregedés és az azzal járó kognitív hanyatlás vizsgálatában.”

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!