Teniszversenyt rendezett az inklúzió és az integráció jegyében a Magyar Speciális Olimpia Szövetség.
Nagyszerű hangulat, hetven résztvevő, csodás élmények! Csütörtökön a budapesti Bókay-kertben országos versenyt rendezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tenisz szakága, a viadal fénypontja az úgynevezett egyesített páros volt. Ebben a „műfajban” egy-egy ép, illetve értelmi fogyatékossággal élő induló állt össze az inklúzió és az integráció jegyében, s pályára lépett az olimpiai, világ- és Európa-bajnok paraatléta Ekler Luca, valamint dr. Cserny Ákos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektorhelyettese is.
„Minden évben négy versenyt rendezünk, a téli eseménynek rendre a Bókay-kert ad otthont, kifogástalan körülmények várják itt a résztvevőket – mondta megkeresésünkre Orbán-Sebestyén Katalin, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnökségi tagja, a tenisz szakág vezetője. – Küldetésünknek tartjuk ezt a versenyt, munkánk révén igyekszünk a speciális olimpia hírét vinni. Az évi négy tornából kettőre sportvezetőket, híres sportolókat egyaránt meghívunk, ezúttal Cserny Ákos és Ekler Luca is ütőt ragadott. Mint a TF doktori hallgatója, a pedagógia és az orvosi tanszéken több tantárgyat is tanítok, amelyek célja, hogy a fogyatékossággal elő emberek sportját is megismerjék a leendő edző és testnevelő kollégák. Megtisztelő, hogy az oktatásért felelős rektorhelyettes úr és a TF Inkluziv Sportoktatóképzés szakfelelőse is részt vett az eseményen, illetve hogy az inklúzió jegyében együtt sportoltak a fogyatékossággal élőkkel. S ha már küldetésről beszéltem: a speciális olimpiának fontos alapja az úgynevezett egyesített sportprogram, mert ez is megerősíti mindazt, ami az emberi jogokban is szerepel: mindenki egyenlő a világon. A csütörtöki teniszversenyeken, valamint a közös programokban senki sem érezhette azt, hogy más lenne, mint a többiek, nagyszerű élményekkel gazdagodtunk.”
A Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség célja, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek egész évben lehetőséget kapjanak a sportolásra és a versenyzésre az ép sporttársaikkal együtt. A szövetség szakemberei világszerte több mint 200 országban közel 30 sportágban szerveznek sporteseményeket úgy, ahogyan Magyarországon is.
Fotó: Németh Andrea - MSOSZ
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.