# tenisz

Teniszversenyt rendezett az inklúzió és az integráció jegyében a Magyar Speciális Olimpia Szövetség.

A TF-en tanuló korábbi Roland Garros-győztes teniszezőnő a sportág hazai nagy reménységéről, Marozsán Fábiánról beszélt a tf.hu-nak.

Április 27-én, a Magyar Sport házában rendezték a „Nők a magyar teniszéletben” című szakmai konferenciát, amelynek szervezője dr. Gál Andrea, a TF Társadalomtudományi Tanszékének vezetője volt.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem podcastsorozatának nyolcadik adásában a hazai teniszutánpótlás-nevelés aktuális kihívásai kerülnek terítékre.

A Lódzban zajló 6. Európai Egyetemi Játékok (EEJ) ötödik versenynapján négy sportágban, 3x3 kosárlabdában, teniszben, futsalban és röplabdában szurkolhattunk TF-es kiválóságainknak. Ezúttal kevesebb babér termett számunkra, de így sem szomorkodhatunk, hiszen mindenki nagyot küzdött, és kitett magáért.

A doktoranduszok legrangosabb hazai szimpóziumán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem elsőéves nappali tagozatos hallgatója, Tóth Péter János végzett az első helyen, ráadásul a különdíjat is ő kapta.

Vasárnap pályafutása 21. Grand Slam-trófeáját hódította el Rafael Nadal, a spanyolok világklasszis teniszezője, s lett ezáltal a sportág történetének legeredményesebb férfijátékosa egyesben (Roger Federer és Novak Djokovics egyaránt 20 elsőséggel büszkélkedhet).

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és a Budapesti Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (BEFS) hagyományteremtő szándékkal az egyetemi polgárokat (hallgatókat, oktatókat, dolgozókat) megmozgató tornát szervez december 4-5-én Budapesten, mégpedig az I. Egyetemi Tenisz Kupát.

Csütörtök este 6 órától Guinness-rekord-döntésre készül Velcz Zsolt, nem is akármilyen területen: a 24 óra leforgása alatt meghúrozott teniszütők számában kívánja átírni a csúcsot! A jelenlegi rekordot a holland Tim Rothengatter tartja, aki 2018-ban egy nap alatt 71 ütőt húrozott meg.

Vasárnap, szeptember 12-én töltötte be 90. életévét Jákfalvi Béla, a magyar teniszsport meghatározó alakja, a Davis-kupa-válogatott korábbi  kapitánya, akinek mások mellett Taróczy Balázs és Baranyi Szabolcs is a tanítványa volt annak idején.

Kivételezett helyzetbe került a múlt héten csütörtökön egyetemünk néhány harmadéves BSc edző szakos, illetve másodéves BA szakedző szakos hallgatója: testközelből nézhették meg a jelenlegi legjobb magyar férfiteniszező, Fucsovics Márton edzését a Budai Tenisz Centrumban. A tréninget Márton edzője, a tanítványával évek óta fantasztikus munkát végző Sávolt Attila tartotta, az edzőpartner pedig Bartakovics Marcell volt, aki a Testnevelési Egyetem harmadéves hallgatója a BSc edzői levelező szakon.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!