Vasárnap, szeptember 12-én töltötte be 90. életévét Jákfalvi Béla, a magyar teniszsport meghatározó alakja, a Davis-kupa-válogatott korábbi kapitánya, akinek mások mellett Taróczy Balázs és Baranyi Szabolcs is a tanítványa volt annak idején.
Béla bácsi 1950-ben kezdte el tanulmányait az akkor még Testnevelési Főiskolának hívott intézményben, 1954-ben diplomázott, s ekkor kinevezték tanársegédnek.
„Aztán egy évvel később közölték velem, hogy tapasztalatszerzés céljából menjek el tanítani középiskolákba testnevelést – mondta hétfői megkeresésünkkor Jákfalvi Béla, aki 1969-ben mesteredzői címet szerzett, s 1961 és 1992 között a TF tanára, docense volt. – 1961-ben kerültem vissza a TF-re, ahol aztán kosárlabdát és teniszt tanítottam, s mivel akkoriban teniszből nem lehetett szakképesítést szerezni, megszereztem kosárlabdából. Ekkor már a Honvéd NB I-es női teniszcsapatát edzettem, s a főiskolára visszatérve rám bízták a férfi kosárlabdacsapat vezetését, amellyel ugyancsak sikeresek voltunk. Csodálatos, felejthetetlen időszakot töltöttem el a TF-en.”
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mivel évtizedeken át figyelte a világtenisz eseményeit, a klasszisokat, kit tart minden idők legjobb férfi-, illetve női játékosának.
„Ez nehéz kérdés, de az biztos, hogy nekem Roger Federer a legszimpatikusabb. A női mezőnyben pedig Serena Williamset tartom az első számúnak, aki ha nem vállal gyereket pályafutása közben, még tovább elnyújthatta volna szédületes egyeduralmát.”
Ami pedig a mai magyar teniszezőket illeti, Béla bácsi kiemelte: Fucsovics Márton rendkívül tehetséges játékos, csak sajnálja, hogy junior wimbledoni bajnoki címét követően „kicsit elragadta az élet”, mindamellett kimagasló eredményeket ér el, mert ragyogó teniszező.
„Éppen most, a hétvégén nyerte meg az orosz Medvegyev a US Opent, a fináléban Djokovicsot legyőzve, márpedig Marci verte már meg Medvegyevet, vagyis benne van a lehetőség a még jobb eredmény elérésére. Szerintem az első adogatásainál kell javulnia, és ha sikerül neki, meggyőződésem, hogy a világranglista első húsz helyezettje közé kerül.”
Jákfalvi Béla öt évvel ezelőtt, vagyis 85 esztendősen fejezte be a teniszezést, s ha tehetné, a mai napig ütné a labdát.
„Borzasztóan sajnálom, hogy abba kellett hagynom, a derekam nem bírta már a terhelést. Az orvosok tanácsát megfogadva így letettem a teniszütőt. De nagyon hiányzik, mert csodálatos sportág” – zárta szavait a Jákfalvi Béla.
Ezúton kívánunk neki boldog születésnapot és jó egészséget, Isten éltesse, Béla bácsi!
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.